Könyvkritika

2024.06.15. 09:56

A villámtolvaj

A Percy Jackson sorozat egy könnyed nyári olvasmány, amely kalandokra hív minket a görög mitológia világában. Rick Riordan szereplői félvér tinédzserek, akik a pubertás és az ADHD tüneteik mellett, megküzdenek saját isteni szüleik iránti érzéseikkel és persze a szörnyekkel is.

Kemma.hu

A könyv könnyed nyári olvasmány

A villámtolvaj a sorozat első kötete, melyben főhősünk Percy Jackson rájön ki is ő valójában. Egész életében azzal küzdött ugyanis, hogy nem tud beilleszkedni a társai közé, az iskolákban pedig rosszul teljesített. Egy napon azonban választ kap a kérdéseire, Ő bizony egy görög Isten törvénytelen gyermeke. Bekerül a félistenek táborába, ahol a többi hasonló gyermek tanul küzdeni, mert bizony mindenkire vár egy küldetés. A villámtolvaj cím pedig nem véletlen ugyanis eltűnik az Olimposzról Zeusz villáma, amelyet Percynek kell megkeresnie. 

Természetesen társakra is talál közben Annabeth-et a táborban ismeri meg, Grover pedig már az iskolában is a barátja volt, aki nem mellesleg egy szatír. Ők hárman tehát útra kelnek, hogy felkutassák a villámot, Percynek persze más célja is van. 
Percy a történet elején még kissé sete sutának tűnik, a végére azonban igazi tini hőssé válik, minden tekintetben. Annabeth tipikusan az a női karakter, aki határozottságával és bátorságával tudja irányítani és olykor a fejére koppintani is a két fiúnak. Grover pedig a mókamester, az igaz barát, aki érted meghalni is képes típusú hős. A történetben találkozhatunk a főbb görög Istenekkel és olyan mitológiai szereplőkkel is, mint például Kheirón, Dionüsszosz (aki az egyik legzseniálisabb karakter) vagy a Párkák.

Mindannyian hitelesen vannak ábrázolva, hiszen a szerző nagyon járatos a görög mitológia témájában. 
Rick Riordan tanárként kezdte pályafutását, angolt és görög mitológiát tanított általános iskolásoknak. A sorozat ötlete pedig a két fiához kapcsolódik, hiszen sokszor olvasott nekik esti mesét és miután a mítoszokból kifogyott, új történeteket kezdett el mesélni. Ebben pedig a hatodik osztályos tanulói segítettek, hiszen feladatként megkapták, hogy találjanak maguknak egy félisten hőst és adjanak neki küldetést. Innen indult a Percy Jackson és az olimposziak ötlete. 

A sorozat 5 részes, amelyhez kiegészítő novellák is kapcsolódnak, valamint ebben a világban játszódik, de már más főszereplőkkel Az Olimposz hősei és az Apollón próbái sorozat is. Így akár egész nyáron lehet utazni ebben a világban. 
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!