Az analóg ember megérkezett Tatabányára

Ciklikus novellafüzérként jellemzi a kötetet Bánki Éva író, irodalomtörténész, aki a könyv ajánlójában kiemeli: Fehér Enikő fantasztikus nyelvi leleménnyel megkomponált, abszurdba hajló, Kafkát, Tart és Krasznahorkait egyszerre idéző elbeszélései lét és nemlét peremén játszódnak, és megrendítő hatást tesznek az olvasóra.

Minderről szó volt a József Attila Könyvtárban az Öko-esték keretében szervezett könyvbemutatón, ahol Veér Károly író, újságíró faggatta a fiatal, első kötetes Tatabányáról indult tehetséget. 

Fehér Enikő elmondta, hogy nosztalgikus hangulatban van, hiszen eszébe jutott, amikor kisgyermekként, még a könyvtár előző épületébe kísérték szülei, hogy válasszon magának olvasni, lapozgatni valót, s most megilletődve ül első saját kötete mellett a megújult épületben. Fehér Enikő már nyolc éves korában tudta: író és színésznő szeretne lenni. 

A kemény fedeles, szemet is gyönyörködtető kötet kapcsolódik az Előretölt Helyőrség Íróakadémiához. Egy ösztöndíjprogram keretében írt sokat ebben az időszakban Enikő, s a megannyi kézirat állt össze. Elhangzott: a novellák mellett verseket is ír. 
Enikő „lopott mondatairól”, történeteiről is szólt. Szereti figyelni az embereket, hallgatni, hogy egyes szituációkban miként, hogyan beszélgetnek, szólítják meg egymást, aztán egy-egy kifejezés, mondat megmarad benne, s bekerül később egy írásába. 

Ahogyan Fekete Izsák, a kötet főszereplőjének történései is néha valós eseményeken alapulnak. Például, amikor ellopták egy néni fogsorát a kötetben. Enikőnek ezt megelőzően egy fogorvosi váróban mesélte egy néni, hogy eltűnt a fogsora. Nem sokkal később a fiatal író talált egy elveszett műfogsort. A történet összeért, s papírra kívánkozott. 

Fekete Izsák meghallgatja az embereket. Ahogy Enikő is. Mint mondta: nagyon nehéz Fekete Izsákként hallgatni. A történetekben pedig visszaköszön az író nagyvároshoz fűződő viszonya is. S beszédes nevek: Tüdő, Ritka Ágoston, s képeslapok, amelyek idegen emberek postaládáiban landoltak.

Most újrarendezgeti a verseit, majd ismét prózára készül. A demencia kérdése foglalkoztatja. Mi van akkor, ha cserben hagy a memóriánk? Ezt a kérdést szeretné száz évvel ezelőtti környezetbe ültetni. 
A beszélgetés végén Enikő képeslapokkal ajándékozta meg a hallgatóságot bízva abban, hogy hazafelé kedves idézetek landolnak majd idegen postaládákban.