Kritika

2023.12.23. 11:07

Kéretlen rock and roll

Azt már egy ideje lehet tudni, hogy jövő nyáron újra összeáll a Hungária. Az egykor rendkívül népszerű zenekar tagjai rákapcsoltak, hogy népszerűsítsék a jegyvásárlást, bizonyára szeretnék teljesen megtölteni az arénát.

Kemma.hu

Ennek érdekében bevetettek már nyilatkozatokat, közös fotózásokra mentek, most pedig egy dalt is összehoztak. Talán ez utóbbit már nem kellett volna. Értem én, hogy a zenekar egyetlen hölgytagjának, Dollynak nem tett jót az állatkínzási botrány, amibe keveredett, hiszen hetekig hirdették sokan a Facebookon a rajongók közül is, hogy emiatt a Hungária-koncertet is bojkottálják majd. 

Mégis azt gondolom, új dalt kiadni teljességgel felesleges volt. Nyilván mindenki tudja, hogy a töltött káposzta sem olyan jó felmelegítve, mint frissen. Egy évtizedekkel ezelőtt tündöklő zenekar pedig nagy eséllyel már nem fog tudni olyan dalt alkotni, ami népszerű sláger lesz. A Karácsonyra rock and rollt kérek még csak nem is különösebben fülbemászó, jó párszor meg kellett hallgatnom, hogy megjegyezzem legalább a refrént. Szöveg tekintetében jó pár sorban visszatértek az eredeti Hungária-slágerek soraihoz. Mint a címéből is kiderül, ez egy karácsonyi dal, de valahogy nem hinném, hogy ez szól majd Mariah Carey, vagy a Wham! helyett. Erre utal az a tény is, hogy még 150 ezren sem hallották a nótát a legnagyobb videómegosztón.

Ettől persze lehetne jó egy dal, és több kommentelő tetszését sikerült is elnyerniük. Mások azonban szintén inkább velem értettek egyet, miszerint a zenekar renoméjának nem különösebben tett jót ez az új alkotás. Többen Dolly hangját is kritizálták, és még az eredeti rajongók közül is húzták páran a szájukat az izzadtságszagú karácsonyi dalocskára. Őszintén szólva sem a klip, sem a dal nem győzött meg arról, hogy a nagy újra összeáll a Hungária lufi belsejében nem csak egy kis pénzszerzési vágy áll, de reméljük, a koncerten bebizonyítják az ellenkezőjét, és sikerül úgy tündökölniük egyszer úgy, mint régen. 

Nekünk mondjuk már van jegyünk a koncertre, nekem mégis az az érzésem, ha valaki eddig nem akart jegyet venni, ettől a daltól csak még jobban elmegy a kedve a múltidézéstől. A jegyek azért jól fogynak, de talán a zenekar júniusban már eltekint attól, hogy ezt a karácsonyi dalt elővegye az arénában. 


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!