Kiállítás

2023.08.10. 16:00

Duna parti fák adták a kellő ihletet négy alkotó számára Esztergomban

Újra nyílt a régi galéria az esztergomi Rondellában.

Pöltl Zoltán

A tárlat szeptember 3-ig lesz látogatható

Forrás: 24 Óra

Fotó: P. O. Z.

Platán mesék címmel augusztus 4-én nyílt meg egy új kiállítás az esztergomi Rondella galériában. Az Eurohíd Alapítvány által szervezett tárlaton elhangzott, hogy ez az első képzőművészeti esemény, amióta a Vármúzeum új vezetője visszafogadta az alapítványt azzal a céllal, hogy a Rondellában (az esztergomi vár déli bástyájában) újra a képzőművészeti tárlatoké legyen a terep.

Az Adorján Attila, Farkas Noémi, Jankovics János László és Mécses Éva Hilda most bemutatott munkáinak közös pontja az esztergomi Kis-Duna sétányon lévő 113 éves platánfasor. Ezekről, illetve ezekből kiindulva alkotta meg a négy művész festményeit, kollázsait, montázsait, fotóit. A Rondellában látható összeállításon így a platánfák által kísért folyóív mentén kanyarodó sétány emberi történetei is megjelentek, ahogy a platánfák jellegzetes kéregmintázataiból kialakított absztrakt kompozíciók is. 

A kiállítás kettős ünnep volt, mert az Eurohíd Alapítvány visszatérhetett a Rondella galériába, illetve maga a Várhegy déli bástyája is egy több, mint 40 éves hagyomány szerint újra a kortárs képző- és fotóművészet zarándokhelyévé léphetett elő. Az augusztus 4-ei premier kapcsán az alapítvány sajtóközleményében is említést tett a kedvező fordulatról, mely így fogalmaztak: „Régóta várt az Eurohíd Alapítvány az esztergomiak és turisták által is nagyon kedvelt Rondella Galéria újbóli megnyitására. Az alapítvány ezúton is szeretne köszönetet mondani a Magyar Nemzeti Múzeum Esztergomi Vármúzeuma új igazgatójának, Pusztai Tamásnak és munkatársainak, hogy lehetővé tették a galéria újranyitását.” 

A folytatásban egyebek mellett ez olvasható a kiállításról: „Adorján Attila fotográfus koncepciója az volt, hogy művészeti életben ismert vagy ahhoz kapcsolódó ember örökítsen meg a platánfák alatt. Mécses Éva Hilda régi, archív felvételek helyszíneit fotózta újra és építette össze egy kompozícióvá. Farkas Noémi grafikusművész gyönyörű, falapokra készült alkotásai is láthatók, s végeredményként alakok rajzolódtak ki a fából, a „platánok szellemei”. Jankovics János László színes pasztellképei látott élmény alapján készültek. A tőle megszokott különös hangulat árad alkotásaiból, a képeken a platánok mellett helyet kapott a napfény, a természet szépségének kiemelése.” 

A közleményt ezzel zárták: „A kiállítás létrejötte és a galéria újranyitása sok-sok esztergomi összefogásának gyümölcse, valamint azoké a művészeké, akik folyamatosan támogatták az Eurohíd Alapítvány céljainak megvalósítását.” A megnyitóján a Bakai-Gertner duó misztikus hangulatot árasztó muzsikája segített ráhangolódni az alkotások kínálta világra. A kiállítás szeptember 3-áig hétfő kivételével naponta 11 és 16 óra között tekinthető meg a Rondellában.

A festői fasor titka
Az Eurohíd Alapítvány bizonyára több okból is azért választotta az esztergomi Kis-Duna sétányon található platánfasort, mint alkotói témát, mert jó kiinduló pont. Az egyik ok, hogy ennek a fasornak kereken 100 éve kezdődött meg az ültetése. A másik ok, hogy ez a vízparti faféle igencsak szép formát mutat, és nemcsak két-három házemeletnyi magasságából adódóan, hanem mert levele, termése és főként törzsének és ágainak kérge sajátságos és jellegzetesen egyéni absztrakt mintázatot ad. Az pedig valóban egy tipikusan esztergomi látkép, ahogy ez a százéves platánfasor követi a Kis-Duna folyó ívét a sétány mentén. A szemfüles és ügyes turisták régóta kifürkészték, hogy a Bottyán-hídról úgy tudják lefotózni képeslap stílusban a fasort, hogy annak hátterében a Várhegy és rajta a bazilika is látszik

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában