Megjelent

2023.07.10. 16:50

Színmű kötetet jelentetett meg az esztergomi író

Az A mag népe, a Magunk nyomában és a Minden napra egy költemény című verseskötetei után egy színművel jelentkezett Varga János Veniam.

Pöltl Zoltán

Varga János Veniam már negyedik könyvét adta ki

Forrás: 24 Óra

Fotó: P. O. Z.

Az esztergomi szerző napokban megjelent friss kötete a korábbiakhoz hasonlóan bizonyos részleteiben az ősmagyarsághoz köthető, de ezúttal Veniam egy kortárs darabot írt, melyben bűnelkövetők, bűnüldözők, mint szocigrafikus figurákként erkölcsről értekezők párbeszéde adja a színmű tartalmát.

Kétfelvonásos színművet tett le az asztalra Varga János Veniam, esztergomi költő, író, aki több verseskönyve után immár, szakítva a lírai vonallal, drámában fogalmazta meg gondolatait. Az ősmagyar legendáriummal foglalkozó szerző, akinek egyes verseit nemzeti rockzenekarok dolgozták fel, többek között így ír magáról a kötetben: „Magyar szívű, istenfélő kozmopolita vagyok, azaz filozófus, keresztény, hun rabszolga. Álmom amolyan független életféle, modern módon összhangban a természettel, családi szeretetben, az irodalom légkörében.” 

Az esztergomi szerző honalapja a veniam.hu
Fotó: P. O. Z.  / Forrás: 24 Óra

Az esztergomi író most megjelent színműve és az abban mozgó szereplők sorsa a magyar történelem egyes ismert alakjainak neve alapján vonulnak fel a jelenetekben. A kamaradarab szereplői között ott találjuk Etelközi Bendegúz hangadót, a fiatalemberekként aposztrofált Etelközi Bendegúzt, Vadász Hunort és Király Álmost, valamint Rózsa Sándort, a rendőrt, Király Elődöt, Álmos apját, Magyari Emesét, Hunor anyukáját. Aki ismeri Veniam eddigi munkásságát, az persze pont ezen a különleges szereposztáson nem fog meglepődni, hiszen a magyarságtudat alapjait jelentő ősmagyar mondavilág és a magyar história eddig is megjelent lírai műveiben. 

A Bekísérés így egyszerre a jelenkori magyar valóság és az addig vezető történelmi út talányos elegye. A színmű nyitása amolyan krimiszerű, de csupán annyiban, hogy ott indul, ahol más bűnügyi sztorik véget érnek – az elkövetők elfogásával. A bolti lopásból kiinduló történet egyszerre szociális és normabeli vetülete egy idő múlva, ahogy a történetszál egyre inkább tekeredik tovább, kriminológiai elemzésnek beillő párbeszédi fordulatok mellett pszichológiai és erkölcsi, etikai, sőt, spirituális vonatkozásokkal telik meg. 

A szerző külön figyelmet fordított a mai tizenévesek hol suta, hol kifinomult, hol humorral és reménykedéssel teli világának bemutatására, illetve ők és szüleik közötti érzelmi és szellemi szakadékok vagy egyezőségek feltárására. Veniam úgy alakítja a történetet, hogy abban a társadalmi elit és az alsóbb rétegek is megjelennek mutatva ezzel bizonyára, hogy a bűn meredek valósága minden társadalmi osztályra vonatkozhat. A színmű szinte minden lapjáról kitűnik, hogy az író magukat az olvasókat is „bekíséri”, mégpedig egy megbukott áruházi lopás ügyszálán keresztül.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában