Táncok az életről

Azt mondják, hogy a kortárs művészetekhez meg kell érni. Nekem még nem teljesen sikerült, be kell valljam, de így is tudtam értékelni a Jászai Mari Színházban minap bemutatott két táncelőadást. A Falka azt hivatott bemutatni, hogy a falkában nincs hatalmi rangsor, a férfiak nem küzdenek meg egymással a vezérségért, de vajon képes-e meginogni a bizalom, ha egy új nő jelenik meg a színen. 

Nos, az íratlan szabályokhoz nem kerültem közelebb, de így sem vitathatom el a koreográfia érdemeit. Az például egészen beszédes volt, ahogy akár ugyanazt a mozdulatsort a női és a férfi energiák (értsd: a női és a férfi táncosok) megjelenítették. Máshogy. Nem rosszabbul vagy jobban, csak máshogy. Vagy az, ahogy egy szakításnál áthatolhatatlan fal jelenik meg a két fél között. 

Tényleg rettentő beszédes volt, ahogy az egyik fél lepattan arról a láthatatlan akadályról, amit a másik épített, ezzel elvágva a kettejük közötti kapcsolatot. Szintén remekül felépített, már-már horrorfilmbe illő volt, ahogy a kísértés, mint olyan megjelent a falka körül. Valahogy egybe, egésszé mégsem állt össze az egész. 

Az ezt követő előadás, a Hommage á Bartók Béla már sokkal kedélyesebben és érthetőbben nyitott. Ahogy a négy férfi táncos az elején megtapsoltatta magát, egyszerre volt helyzetkomikum, irónia, kikacsintás a közönség felé. Később aztán ők is komolyabb vizekre eveztek, érezhető volt a feszültség, az ellentét. A színes válogatásba néptánc (klasszikus, hagyományos és kifejezetteb színpadi formájában) egyaránt belefért. És meséltek a mozdulatok viszonyokról, fiatalságról, idősebb korról, generációs különbségről, bolondozásról, tiszteletről, rendre utasításról, együtt megélt élményről. Igazából mindenről, ami körülvesz minket, akár néptáncolunk, akár nem. 

Mert bár a néptánc nem élet, de az életünk minden pillanata tánclépés is. Egy előre, egy vissza, egy leutánzott mozdulatsor, egy újító, egy ritmusra illeszkedő vagy épp új ritmust író. És valahol egyébként a néptánc is ilyen. Mindenki a magáét táncolta, magára, a saját habitusához, lelkiállapotához, életéhez igazította, mégis benne volt a közössé, az együvé tartozás. Ezt hirdette ez az előadás is.