Íjakkal, kardokkal és vadászsólyommal látogatták meg az olvasókört Esztergomban

 A kancellári tisztségben közönségtalálkozón nyilatkozó Cseke László – akit Bánhidy Vajk történelemtanár kérdezett a lovagrend múltjáról és jelenéről – a 20. századi alapítók egyikeként mesélte el kalandos történetüket. A moderátor kérdéseinek mentén felfűzött előadásában elmondta, a visegrádi Szent György Lovagrend az 1980-as évek második felében formálódott, majd – ahogy mondta – 1990 októberében tartotta alakuló hivatalos ülését Visegrádon. A visegrádi szervezet autodidakta módon indult, már, ami az edzéseket illeti, de ahogy a 80-as évek második felétől elkezdtek a külföldi, nyugat- és kelet európai országok lovagrendi eseményeire járni, egyre bővült az ismeret és a gyakorlati tudás is. 

A szervezet a 90-es évek második felére a magyarországi, majd később a határon túli magyarlakta területeken is újabb Szent György Lovagrendek csoportok alakulását generálta. Ezt követően hódította meg a rend Nyugat-Európát, ahol végül Németországban, Franciaországban, Hollandiában, Svédországban, Finnországban, Lettországban, Litvániában, Észtországban is megalakultak a primátusok. 

Cseke László előadásában többek között beszélt a lovagrend karitatív tevékenységéről is, mely a tavaly februárban kirobbant orosz-ukrán háború másnapjától szállított, magyar és nyugat-európai segélyszállítmányokat Kárpátaljára, Ukrajnába. Az eredeti Szent György Lovagrend az 1320-as években alakult meg, mint világi szervezet, de az európai lovagrendek előtt több évtizeddel, de egyes esetekben akár több évszázaddal is hamarabb, hangzott el az előadás elején. 

A rend lovagjait a királyok az uralkodói udvarban különféle feladatok elvégzésére, testőrségként vagy követként, illetve a Szentföldre tartó hadi zarándoklatok során hívták szolgálatba, volt hallható lovagrend kancellárjától. A június 18-i esztergomi előadás után egy rövid, de annál látványosabb fegyveres bemutatót tartottak a Szent György Lovagrend Apródképzőjének tanulói, illetve lovag Kovács Ervin solymász. 

Az olvasókör udvara ekkor megtelt a középkori párviadalok klasszikus fegyvereinek csörgése hangjától, majd a bajvívások után – melyekben senki sem sérült meg – a vadászsólyom vált pillanatok alatt az ámuló közönség kedvencévé.