Hangverseny

2022.11.04. 16:19

Az esztergomi karmester kezében van a zene - ezt Németországban is bizonyítja

Hazai sikerek után külföldön is leteheti a névjegyét Szabó Márk, aki Erasmus ösztöndíjasként betekintést nyerhet a németországi kóruséletbe. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem esztergomi növendékével idei célokról, távlati tervekről és a jövő évi Reményi Károly Emlékhangversenyről is beszélgettünk.

Walczer Patrik

Az esztergomi karmester Németországban világhírű kórust is vezényel

Forrás: 24 Óra

Fotós: W.P.

Tavaly novemberben népes közönség előtt mutatkozhatott be egy fiatal ambiciózus karmester a Ferencesek Szent Anna-templomában, a több százéves épület falai között Haydn, Mozart és Jacobus Gallus zeneszerzők művei csendültek fel. Szabó Márk a koncerttel az esztergomi zenei élet megkerülhetetlen alakja, a helyi zeneiskola egykori igazgatója és a Balassa Bálint Vegyeskar karnagya előtt tisztelgett, aki évekkel korábban megtanította neki a vezénylés alapjait.

– Az első Reményi Károly Emlékhangverseny megszervezéséhez az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) nyújtott anyagi támogatást az Új Nemzeti Kiválóság Program ösztöndíj keretein belül. Emellett tanulmányaimat tekintve is sokat haladtam előre, ugyanis 2022 tavaszán dr. Kamp Salamon tanár úr tanítványaként kiváló minősítéssel végeztem a Zeneakadémia zenekar- és kórusvezető alapszakán, kórusvezetés szakirányon – mondta Szabó Márk, aki a debütáló koncertjét követően sikeresen felvételizett mesterképzésre, így most Cseri Zsófia tanárnő növendékeként folytathatja a tanulást.

Tehetségét jól bizonyítja az is, hogy az idei esztendőben elindult és döntőbe is jutott a Lantos Rezső Karvezető Versenyen, ahol elnyerte az Erkel Ferenc Vegyeskar Alapítványának különdíját. Véleménye szerint ez a leggyakorlatiasabb különdíj volt, ami egyben remek szakmai lehetőséget biztosított számára.

– Safarek Krisztián barátommal, az előző évi kitüntetettel egy intenzív nyári kórustábor után lehetőséget kaptunk arra, hogy bemutatkozhassunk az Erkel kórussal az évadnyitó koncerten, amelyet szeptember 30-án rendeztek meg Budapesten a Pozsonyi úti református templomban. Egy-egy darabot taníthattunk be az énekkarnak, majd vezényelhettük el a hangversenyen – idézte fel.

Szabó Márk Mendelssohn egyik motettáját, vagyis többszólamú zeneművét választotta, és több színes darab mellett Cseri Zsófia vezényletével Bach egyik kantátájával zárták a koncertet. Megjegyezte, hogy rengeteg élménnyel és tapasztalattal lehettek gazdagabbak, így ezúton is nagyon hálás az elismerésért, illetve a lehetőségért.

– Ha kicsit visszább tekintünk, a nyár sem múlhatott el zene és kórusélet nélkül, ugyanis felvételt nyertem a Nemzeti Ifjúsági Kórusba, amely Erdei Péter és Nemes László Norbert tanár urak vezetésével működik. A kéthetes intenzív felkészülést egy országos koncertturné követte, amelyen magas szinten sajátíthattuk el, illetve adhattuk elő a kortárs magyar kórusirodalom jó néhány kiváló alkotását – mondta.

Már készül a második emlékkoncertre
Mikor Szabó Márkban felmerült az első Reményi Károly Emlékhangverseny ötlete, már akkor motoszkált benne az elszántság aziránt, hogy hagyományt teremtene az egykori mentora és tanára tiszteletére rendezett koncerttel. Ezáltal a város méltóképpen emlékezhetne meg a köztiszteletben álló karnagyról. Az ötletét többen is támogatták, így nagy esély van arra, hogy jövő tavasszal megtartsák a második emlékhangversenyt. Jelenleg külföldi tanulmányai mellett ez motiválja a legjobban és ígéri, hogy időben fogja tájékoztatni az érdeklődőket a részletekről. Addig viszont belekóstol a német kóruséletbe, hogy majd itthon, saját együttese élén hasznosítsa a tudását. Szabó Márk mellesleg a Budapesten, angol nyelven működő Gabrieli Choir énekegyüttes egyik karnagya. Hosszútávú tervei között mindemellett a tanítás, valamint a doktori képzés elvégzése is szerepel.

Koncerteztek többek között Kaposváron, Pécsett és a Zeneakadémia nagytermében is. Csemiczky Miklós és Szabó Barna zeneszerzők egy-egy művének ősbemutatója is az idei fellépéseikhez köthető, így kifejezetten jó élményekkel távozhatott a kórusból.

– Mindemellett még a tanév folyamán jelentkeztem Erasmus ösztöndíjra is, amelyet sikeresen elnyertem. Éppen ezért most egy, vagy két szemesztert tölthetek el egy külföldi egyetem vendéghallgatójaként. Nem volt könnyű dolgom, hiszen több helyszín közül is választhattam, de végül Németország és Berlin mellett döntöttem – fogalmazott.

Szabó Márk nagy örömmel vágott neki az utazásnak, hiszen a német fővárosban Tobias Walenciak kóruskarnagy növendékeként ismerkedhet meg a kórusvezetés professzionális oldalával a kórusvezénylés (Chordirigieren) mesterszakon. Még csak pár napja van Berlinben, de már most nagyon tetszik neki a város és az egyetemi közösség.

– Már az első héten próbáltunk az egyetemi kórussal, és az évadot egy koncerttel nyitottuk meg egy helyi templomban. Justin Doyle karmester vezényletével hangzott el Poulenc Gloria alkotása – valamint egy kortárs darab is – amelyet a világhírű RIAS Kammerchor nevű német kórussal együtt adhattunk elő. Ez mindenképpen egy óriási szakmai tapasztalat volt számomra – tette hozzá.

Az esztergomi kórusvezető elmondta, hogy hazatérése után a Németországban szerzett tapasztalataival és újonnan szerzett tudásával folytathatja a tanulmányait a Zeneakadémián, ugyanis az Erasmus ösztöndíj összeegyeztethető a hazai képzéssel. Így nem kell attól félnie, hogy esetleg „megcsúszik” a tantárgyakkal.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában