Az esztergomi könyvtáros regényeiben a nők írják a történelmet

– Egyes vélemények szerint a sikeres írókból lesznek a legjobb könyvtárigazgatók. Egyetért ezzel a kijelentéssel?

– Úgy gondolom, hogy az írói készség nem feltétlenül fontos a könyvtárigazgatói pozícióhoz, manapság sokkal inkább erős marketingszemléletre, közösségalkotó erőre van szükség ehhez. Valójában a könyvtári munka nem kedvez sem az írásnak, sem az olvasásnak, mindezt a szabadidőmbe tudom csak belesűríteni.

– Hogyan tudja összeegyeztetni az írást és a munkáját?

– Általában hajnalban, munka előtt írok, délután, illetve hétvégente csak anyagot szoktam gyűjteni, ugyanis az íráshoz kell egyfajta nyugalom. Újabban a nappali kanapéján alkotok, de van a hálószobában egy dolgozósarkom, ahol sokszor körülrakom magam könyvekkel. Nem árt ugyanis, ha a történelmi regényekhez elérhető közelségben vannak a források.

– Hogyan indult az írói pályája?

– Gimnazista koromban verseket írtam, utána pedig tudományos köteteket, majd az utóbbi öt-hat évben újra a szépirodalom felé fordultam. Régóta érlelődik bennem, hogy a székesfehérvári orvostörténetet egy regény alapjává tegyem. Annyi érdekesség rejlik benne, hogy kár lenne, ha csak egy tudományos dolgozat születne belőle, melyet a konzulensen kívül senki nem olvas el. Most jutottam el odáig, hogy meg tudom tölteni ezeket a sztorikat emberi történetekkel.

– Kezdetben tehát ismeretterjesztő könyveket írt. Miért döntött a váltás mellett?

– Nem nevezném ezt váltásnak. A három ismeretterjesztő kötet megírása után megszülettek a gyermekeim, minden időmet lekötötték. Most már kamaszok, így nem véletlen, hogy újra visszatérhettem az íráshoz. Az eltelt időszakban sok mindent megtapasztaltam a női létből – mint például a szülés, a szoptatás, az anyaság és a várandósság – és ezeket tudatosan beleszövöm a regényeimbe. Ez az egyik csodafegyverem.

– Történelmi regényíróként is ismert. Miért van szükség arra, hogy női szerzők is publikáljanak ebben a témában?

– A férfiak elmesélik a csatákat, a politikai cselszövéseket, de nem említik meg, hogy mi történik a hátországban, mivel segítik őket az asszonyok. Ez a női narráció hiányzik a történelmi regényírásból. Nekem testhez álló feladat, hogy ilyen témában írjak, hiszen az orvostörténet, a gyógyítás és a betegápolás is valahol női feladat. Ezeket szeretném előtérbe helyezni a műveimben.

– Ezek szerint egy-egy uralkodó életének háttértörténetét írja meg?

– Így van. Női mellékszereplőket helyezek melléjük. Ez lehet akár valóságos személy, de ha nincsen, akkor meg is lehet alkotni egyet. Legyen az egy cseléd, egy bába, igazából mindegy.

– Például, ha Mátyás király lenne a regénye főhőse, akkor nem ő, hanem egy hölgy kerülne előtérbe?

– Pontosan és épp ez a cél. A férfiak írták eddig a történetet, az ő nézőpontjukat már ismerjük. De azt kevésbé tudjuk, hogy mit gondoltak az asszonyok, mi volt a céljuk. Nyilván segítették a férfiakat, de az ő szavukat nem hallottuk meg.

– Az Egri csillagokat is meg lehetne úgy írni, hogy nagyobb szerepet kapjanak benne az asszonyok?

– Igen. Gárdonyitól eltérően én egy várvédő asszony szemszögéből mutatnám be a történetet, aki ott áll Dobó István mellett. Megírtam volna, hogy milyen főzetet készítenek, mennyit szentségelnek, amíg a férfiak hadakoznak. Valójában e mögött az is rejtőzik, hogy szeretem a művelődés- és kultúrtörténetet női szemszögként beállítani.

– Nem gondolja, hogy a női szemszög miatt kevésbé érdekes egy-egy műve a férfi olvasók számára?

– Elgondolkodtam már azon, hogy vajon fogyasztani fogják-e a regényeimet mindkét nem képviselői. Olvasóim húsz-harminc százaléka férfi, szerintem a szerelmi szálak ugyanúgy érdeklik őket. Nem „lebutított” történeteket mesélek, csupán más szemszögből mutatom be a cselekményt. Ami a férfiaknak dicsőséges győzelem, az még az ő oldalukon álló nőknek is véres háború, pusztítás. Ez nem jelenik meg a férfiak által írt regényekben.

– Térjünk vissza első regényéhez, a Kő kövönhöz, amelyben a női sorsok és az orvostörténeti érdekességek is megjelennek. Milyen módon kapcsolódik össze a négy különálló történet?

– Az alapját Székesfehérvár orvostörténete adja. A helytörténeti kutatások során kiderült, hogy az elbontott épületek alkotóelemeit hol és mikor használták fel, így mondhatjuk, hogy a kövek vándorolnak. Ez a motívum annyiszor visszatért, hogy kerestem egy ikonikus követ, amelyet végigvezethetek a történeten. Végül egy múzeumi katalógusban találtam meg a négy emberfejes szenteltvíztartót. Ez lett az a tárgy, ami összekötötte a négy, időben egymástól távol álló történetet. Befejezésként pedig összekacsintok az olvasóval, és elárulom, hogy valójában ki ez a négy ember az én olvasatomban. Az pedig plusz ízt ad a dolognak, hogy a kő megtekinthető Székesfehérváron, a Szent István Király Múzeumban.

– A vissza-visszatérő motívumok a mesékre utalnak.

– Igen, szokták mondani, hogy a regényeim olyanok, mint a felnőtteknek szóló mesék. Vannak bennük egészen konkrét mesei utalások, melyeket félig tudatosan, félig ösztönösen használok. A kő kimondva, deklaráltan kapcsolja össze a cselekményt, de Székesfehérvár is összeköti azokat.

– Miért éppen négy női főhős szerepel a regényben?

– Alapvetően a novellák világából indulok ki, de rájöttem, hogy sokkal hitelesebb vagyok női hangként. A regényben nyilván a férfiak is megszólalnak, de tudatosan választottam hölgyeket főhősöknek.

– Melyik közülük a legerősebb?

– A maguk nemében mindannyian erős asszonyok. Az első fejezetben egy valóban létező királynő, a másodikban egy kitalált bábaasszony, a harmadikban egy gyógyszerész elképzelt felesége, a negyedikben egy szintén valós grófné kapott helyett. A történelmileg létező személy is fikció olyan szempontból, hogy a személyiségével én ruházom fel. Nagyon keveset tudunk a kinézetükről, ezért én alkotom meg a karakterüket.

– Saját személyiségével is felruházza a főhősöket?

– A Kő kövön negyedik fejezetéhez érve rájöttem, hogy saját érzéseimet is elkerülhetetlenül bele kell szőnöm a regénybe, vagyis az utolsó főszereplő én leszek. Egyrészt fájdalmas volt megosztani a gyötrelmeimet, másrészt terápiaként is működött, hiszen elmesélhettem az életem. Azóta több asszony sorsát megismertem, melyek univerzális történetek. A fájdalom ugyanúgy működik a 21., mint a 12. században.

– Legújabb regényében Anonymusról, a híres férfi krónikásról ír. Miért döntött ezúttal férfi főhős mellett?

– Épp az a regény csavarja, hogy nálam Anonymus nő. A történelem tanulmányozása közben rájövünk, hogy ez nem is annyira légből kapott feltevés, hiszen a középkorban is akadtak olyan asszonyok, akik hozzáfértek a tudáshoz. Nyilván nálam csupán fikció, hogy a névtelen írnok nő. Eljátszottam a gondolattal és egy új Anonymust jelenítettem meg, aki legalább olyan hiteles és sikeres, mint az igazi krónikás. Az volt a célom, hogy bemutassam a középkori Esztergomot, III. Béla udvarát, korabeli gyógyítási módokat. Amikor felfedeztem, hogy az uralkodó szenvedélyes solymász volt, akkor újabb motívummal gazdagodott a regény. Így lett nálam Anonymus egy solymászlány.

– Mi újat nyújthat nekünk a női Anonymus?

– Keveset tudunk róla. Például hogy III. Béla jegyzője volt és feltételezik, hogy az Aba nemzetségből származott. A műve mutatja őt, azon keresztül fejezi ki magát. Látszik, hogy regény­író módjára használta a fantáziáját. Ez is azt bizonyítja, hogy egy női lélek vette a bátorságot a megnyilvánulásra. Nálam Anonymus eszköz, hogy megmutassam a korabeli világot és egy talpraesett nőt akartam a középpontba állítani.

– Számít arra, hogy párbeszédet indít el a regénnyel?

– Igen. Azt gondolom, hogy kevesen ismerik a középkori Esztergom történetét és nyilván Anonymus személyéről is újraindulhat a párbeszéd.

– Milyen történelmi szereplőket szeretne még megjeleníteni?

– Világépítő írónak tartom magam, hiszen vannak szereplők, helyszínek, amelyek újra és újra visszaköszönnek. Mátyás korát mindenképpen meg szeretném jeleníteni a Kő kövön folytatásában, de szívesen barangolok a török kori Magyarországon is.

– Az írás az ön számára puszta tevékenység, vagy az önmegvalósítást szolgálja?

– Jó lenne csak és kizárólag az írással foglalkozni, ez a legkedvesebb hobbim, a titkos vágyam pedig az, hogy valódi hivatássá váljon. Ugyanakkor könyvtáros szerepkörben is megtaláltam önmagamat. Ha kiöregszem ebből, az elvonulósabb, írói oldalam fog erősödni.

– Mit szeretne közölni íróként?

– Hívő emberként igyekszem a hitemet is megmutatni, éppen ezért a főszereplőim is bíznak a Teremtő vezetésében. Nem tartom magam kimondottan történelmi regényírónak, ez csupán a háttér, melyet a saját élményeimmel töltök meg.

A női sorsok is foglalkoztatják

Schmöltz Margit 1972-ben született Esztergomban, ma is itt él. Székesfehérváron nőtt fel. Az esztergomi tanítóképzőben szerezte első diplomáját, majd kulturális menedzsmentet tanult az ELTE-n. A Debreceni Egyetemen informatikus könyvtárosként végzett, jelenleg az esztergomi Helischer József Városi Könyvtárat vezeti. Tudományos ismeretterjesztő könyvei után 2019-ben jelent meg első regénye, a Kő kövön, a Lazi Könyvkiadó gondozásában. Idén, Anonymus életéről szóló trilógiájának első kötete látott napvilágot, A sólyom szárnyat bont címmel. Az orvoslás története, a kultúrtörténeti kuriózumok és a női sorsok bemutatása foglalkoztatják íróként. Két lányával él.