2020.10.10. 20:24
Tehetséges írók, költők mutatkoztak be a Bánhidai Alkotó Házban
A Bánhidai Alkotó Házban (BAH) a Tatabánya Alkotó Művészeiért Alapítvány irodalmi esteket szervezett az elmúlt hetekben, ahol fiatal tatabányai írók mutatkoztak be. A felolvasások főszereplője között volt Taizs Gergő és Fehér Enikő is.
Fotó: David Kluber
Kakuk Tamás, az alapítvány kuratóriumának elnöke köszöntötte mindkét alkalommal a megjelenteket, és hívta fel a figyelmet a Betegszamár Galéria kiállításaira.
Taizs Gergő első kötete, az Utasok az alapítvány gondozásában jelent meg. A hamarosan elkészülő Üvegidő a Liget Műhelynek köszönhetően kerül az olvasók elé. Már az utolsó simításokat végzik – mondta a felolvasás előtt.
Egy héttel később Fehér Enikőt elkísérte Radisz Afrodité Elizabet, aki görög énekével tette hangsúlyosabbá a tehetség írásait. A felolvasás előtt a költő elmondta, versekkel és novellákkal készült, amelyek között a hamarosan megjelenő kötetéből is hozott néhányat. Zenész barátjával már egy ideje gondolkodnak azon, miként lehetne a zenét és az irodalmat összekapcsolni – jegyezte meg. Nemrégiben jól szerepelt a PestText pályázatán, és részt vehetett egy felolvasáson az A38-as hajón, majd a József Attila Megyei és Városi Könyvtárban „kölcsönözhették ki” a diákok, akikkel remek hangulatú foglalkozást szervezett.