2020.07.26. 18:45
Bogdán László portréfotójával nyílt új tárlat Esztergomban
Quo Vadis? címmel nyílt július 24-én kiállítás Esztergomban. A megnyitón Beer Miklós nyugalmazott váci püspök kínálta az alkotó Hanti Vilmos fotóit a közönségnek.

A tárlat iránti érdeklődésre két oka is lehetett: Beer Miklós karizmatikus személyisége, aki hosszú éveken át szolgált Esztergomban, illetve az a nem mellékes adalék, hogy a tárlaton látható volt Bogdán László, Cserdi tragikusan elhunyt polgármesterének fényképe, melynél a püspök és a résztvevők egy-egy gyertya meggyújtásával tisztelegtek a népszerű roma vezető emléke előtt.
A megnyitón maga az alkotó konferálta fel a kiállítást bemutatókat, így Beer Miklós püspök mellett Tamási Péter festő- és fotóművészt, aki ezúttal a kollekció kurátora volt és Bakai Márton muzsikust. A megnyitó alkalmával Hanti Vilmos elmondta, hogy a Kaleidoszkóp Házban augusztus 15-éig látható tárlat képeit tizenkét különböző országban készítette, így többek között Spanyolországban, Oroszországban, Magyarországon, Kubában, Indiában, Libanonban, Malajziában. Az alkotó elárulta, hogy a képek ihletője és témája is a járvány idején bezárkózó, ugyanakkor mégis sokszínű világ és az abban élő ember iránti szolidaritás volt.
Hanti Vilmos fotókiállításának megnyitója Esztergomban