2020.07.04. 06:33
A nemzeti összetartozás évada kezdődik az Esztergomi Várszínházban
Ma kezdődik az Esztergomi Várszínház 32. évada a Római karnevál című színpadi játékkal határon túli, valamint soproni és esztergomi teátrumok koprodukciójában.

A várszínház patinás környezetet ad a kertmozinak
Forrás: 24 Óra
Fotó: Pöltl Zoltán
Horányi László elmondta, a trianoni békediktátum aláírásának századik évfordulója alkalmából érkeznek társulatok, művészek és produkciók Temesvárról, Beregszászról, Marosvásárhelyről, Zentáról, Komáromból és Pozsonyból. A színházi produkciók, koncertek, táncos-estek mellett újdonságként jelentkezik a Vár a mozi sorozat, melynek keretében szabadtéri moziként működik az Esztergomi Várszínház.
A várszínház hagyományos kísérőprogramja a bábos tábor nagyváradi művészek vezetésével. Ennek keretében több előadást, interaktív játékot is láthatnak a gyerekek a Magyar Népmese Színháztól. Az augusztus 20-i ünnephez kapcsolódva újra felépítik a nagyszínpadot a bazilika elé, itt augusztus 17-én és 18-án este kilenc a Szörényi Levente és Bródy János művéből készült István, a király rockoperát adják elő Novák Péter rendezésében.