Sokadalom

2019.06.14. 17:30

Itt a bizonyíték rá, hogy a hagyomány nem beteg, hogy ápolni kelljen

A Sokadalom, immár hagyományosan, tisztástánccal kezdődött. A kenderkések most is kiemelt figyelemmel szervezték meg a gyerekprogramokat.

Sz. A.

Pénteken elkezdődött a térség legnagyobb népművészeti fesztiválja, a jubileumi, huszadik Tatai Sokadalom az Angolkertben. A hagyományos tisztástánc most is felvonultatta a hagyományőrzők népes seregét. A tisztástánc és az abban részt vevők mosolya, jó kedve bizonyította Sebő Ferenc híres mondatának igazságát is: „A hagyományt nem ápolni kell, hisz nem beteg. Nem őrizni kell, mert nem rab. Hagyományaink csak akkor maradhatnak meg, ha megéljük őket!”

Ünnepel a Sokadalm, méghozzá Kárpát-medencei vendégekkel (Fotó: Szűr Annamária / Kemma.hu)

Michl József polgármester köszöntötte a jubiláló Sokadalmat és a Kenderkét, majd Kun Katalin fesztiválalapító köszöntötte a jelenlevőket. Jakab György a szervező néptáncegyesület korábbi vezetője emléklapot vehetett át a népművészeti műhelyért tett munkájáért hála, valamint annak jeléül, hogy örökös tiszteletbeli elnökké „választották”. A megnyitó tisztástáncról élőben tudósítottunk:

Mint megtudtuk, az önkormányzat támogatásának hála, az idén is ingyenesen látogatható a Kenderke népművészeti műhely által szervezett hagyományőrző és -éltető rendezvény, amelyen számos díjazott táncos és neves előadók egész sora lép fel vasárnapig.

Szombaton Herczku Ági és Nikola Parov új formációja, a Herczku Ági és a Banda ad koncertet. Az esti táncházban moldvai táncokat Benke Pável Somoskáról, gyimesi táncokat a gyimesközéploki Didici Norbert tanít majd.

Jakab György és Farkas Emőke a színpadon (Fotó: Szűr Annamária / Kemma.hu)

A Sokadalomban az idén is kiemelt figyelmet fordítottak arra, hogy a családoknak, gyermekeknek kedves programokat szervezzenek. Príma Díjasként tér vissza Tatára a Csurgó zenekar, de a remek gyermekkoncertjeiről ismert formáció mellett érkezik a Kolompos zenekar, a Kuttyomfitty Társulat, a János vitéz című interaktív meseelőadással Boka Gábor, a Lábita Bábszínház, vásári bábjátékkal Kovács Géza. Mindemellett pedig várja az apróságokat a Kenderke gyermekjátszója, valamint számos szabadtéri játék, kézműves foglalkozás, társasjáték és kosaras körhinta.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!