2019.05.13. 15:20
A Jászai ősbemutatója azt mutatja meg József Attiláról, amit nem tudunk
Sajtótájékoztatón mutatta be a következő évad tervét a Jászai Mari Színház. A tatabányai teátrum egy ősbemutatóra is készül.
Sajtótájékoztatón mutatta be a következő évad tervét a Jászai Mari Színház. A tatabányai teátrum egy ősbemutatóra is készül.
Forrás: 24 Óra
Fotó: Dallos István
Crespo Rodrigo, a Jászai Mari Színház igazgatója az évadhirdető sajtótájékoztatón kiemelte: a színház a 2019/2020-as új évadban sem szeretne lemondani arról a sokszínűségről, amit – saját prózai és zenés előadásai mellett – a táncelőadások meghívása jelent. Ennek megfelelően a sorozat folytatásaként TÁNC 2020 címmel a hagyományos és a kortárs táncnyelven megszólaló előadások legjavát láthatják majd a tánc szerelmesei a Jászai Mari Színházban.
Crespo Rodrigótól megtudtuk: a megszokott 6 felnőtt bemutató helyett 8 premiert tartanak, a plusz 2 vállalás közül a készülőben lévő József Attila-darab, Vonat elé leguggolni címmel ősbemutató lesz, a Francia rúdugrás pedig az évek óta hatalmas sikerrel futó, szilveszteri felolvasószínházi előadásuk szcenírozott változataként, bérletes előadásként került a repertoárba. Réczei Tamás azt is elárulta a sajtótájékoztatón, hogy mitől lesz különleges a Vonat elé leguggolni című darab, és hogy íróként ő mit is fogott meg József Attila életével (és halálával) kapcsolatban:
Az Így szerettek ők sorozatot hasonló tematikával a Világraszóló magyarok című felolvasószínházi program váltja fel. Az előadásokat szerzőként és rendezőként egyaránt Réczei Tamás jegyzi. A sorozatban Kőrösi Csoma Sándor, Lugosi Béla, Munkácsy Mihály és Semmelweis Ignác életébe nyerhetnek betekintést az érdeklődők.
Az új évadban egy fiatal, független, romániai színházi közösség, a marosvásárhelyi Yorick Stúdió művészei, tervezői, alkotói és a műhely vezetője, Sebestyén Aba fognak együtt dolgozni a Részegek című előadáson, folytatva ezzel a különböző színházi nyelvek és hagyományok kölcsönhatására épülő együttgondolkodást.
Felnőtt előadások
Rendező: Béres Attila
Nagyszínpad
Rendező: Horváth Illés
Nagyszínpad
Rendező: Czukor Balázs
Kamaraszínház
Rendező: Guelmino Sándor
Kamaraszínház
Rendező: Crespo Rodrigo
Kamaraszínház
Rendező: Vidovszky György
Nagyszínpad
Rendező: Guelmino Sándor
Nagyszínpad
Rendező: Sebestyén Aba
Nagyszínpad
Gyerekdarabok:
Az előadást megalkották: Fabók Mariann és Keresztes Nagy Árpád
A Fabók Mancsi Bábszínháza előadása
Kamaraszínház
Bartos Erika jogtulajdonos alakzatai és mesefigurái alapján a történet kitalálója és összeállítója Blaskó Borbála
mesejáték zenével
Rendező: Blaskó Borbála
Kamaraszínház
L. Frank Baum műve alapján írta: Nagy Orsolya
zenés mesejáték
Rendező: Markó Róbert
Nagyszínpad
A Kabóca Bábszínház előadása
Rendező: Rumi László
Nagyszínpad
A Nyáry Bábszínház előadása
Rendező: Tűzkő Sándor
Kamaraszínház
Színpadra alkalmazta: Kszel Attila
Rendező: Kszel Attila
Nagyszínpad
További részletek a 24 Óra május 14-i számában.