Jegyzet

2024.06.17. 21:00

Okos vagy buta?

A mobil kütyük és egyéb, úgymond okoseszközök legalább annyi kárt okoznak a fiatalok körében, mint amennyi hasznot „hajtanak”. Ma még sokan gyanútlanul néznek rájuk, miközben egy fejletlen idegrendszerre rendkívül káros hatásuk is lehet.

Petrik József

A pszichológiai veszélyeken túl ez a jelenség egyfajta modern kori analfabetizmusnak is a hordozója. Az ifjúság jó része elfelejtett már kézzel írni, fejben vagy papíron számolni, illetve – sms-en vagy e-mailen kívül – olvasni. A veszélyt a honatyáink is érzékelték, így szeptember elsejétől korlátozzák az ilyen eszközök oktatási intézményékben történő használatát. A törvény lajstromba veszi az iskolák területére be nem vihető tárgyakat. És, ha az oktatásügyben ezzel a szabályozással találkoznak a szülők, talán otthon sem engedik utódaik korlátlan készülékhasználatát. 
A világban ma már még progresszívebb ötletek is felütötték a fejüket. Az ősök gondviselésének köszönhetően egyre több csemete mindent tudó masináját cserélik le úgynevezett „butatelefonra”. Ezzel ugyan el tudja érni a gyermek a családját, tud írásban üzenni, ám internetezni nem… Már a lelki szemeim előtt látom is azt a világot, ahol ismét bélyeget vesznek a fiatalok a postán, hogy feladhassák szerelmes levelüket. Ahol kockás – bocsánat, négyzetrácsos – lapon számolnak. Ahol pontosan tudják, hányadik oldalon hagyták abba a Toldit. Ahol egy kávéházban egymással beszélgetnek és nem a szelfikészítéssel foglalkoznak… Folytassam? 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában