2023.12.24. 21:00
Együtt ünnepeltek a Szabadság téren, fellépett Nika és Molnár Ferenc Caramel is
Advent harmadik vasárnapján is megtelt a Szabadság tér, ahol ezúttal a város karácsonyát ünnepelték – írta meg a komarom.hu. A programot az Egressy Béni Alapfokú Művészeti Iskola növendékeinek műsora indította.
A harmadik és negyedik gyertyát Máté László református főjegyző és dr. Molnár Attila polgármester gyújtotta meg a város koszorúján.
Az ünnepélyes gyertyagyújtás előtt Máté László, illetve Kiss Máté evangélikus lelkész és Mészáros Sándor, a baptista közösség vezető lelkésze és a polgármester köszöntötték a komáromiakat, akik ünnepváró gondolataikat is megosztották.
A zenés műsorok sorában Veres Mónika, Nika színésznő-énekesnő, majd Molnár Ferenc Caramel adventi műsora szórakoztatta a népes közönséget. Az Arany 17 Rendezvényközpontban most is kézművesvásár és kézműves-foglalkozások várták az érdeklődőket, akik advent harmadik vasárnapján is gyönyörködhettek a fényfestésben. Fellépett volna Koós Réka színésznő-énekesnő is, aki betegsége miatt végül lemondta az előadást.