„Attól félek, hogy senki nem fog rám emlékezni...” - Jól elvitt minket az Elvis-film

Úgy tartom, egy velős mondatért már érdemes megnézni egy alkotást. Ez az, ami szöget üt az ember fejében és maradandót alkot: „Attól félek, hogy senki nem fog rám emlékezni...” 

Ehhez jön még egy érdekes látásmód, ami okán úgy tűnhet, inkább a király menedzsere, Parker ezredes a főszereplő. Története keretet ad a filmnek. Király ide vagy oda. A menedzser, akit Tom Parker ezredes narrál az alkotásban, Tom Hanks pedig kövérjelmezben játssza el a dörzsölt, pénzéhes manipulátort, aki elhiteti az egyszerű családból származó, naiv fiúval, hogy elengedhetetlen szüksége van rá. A későbbi lázadási kísérleteket is letöri: vissza-visszakúszik Elvis életébe, ezzel végzetes károkat okozva a műfajteremtő ikon magánéletében és karrierjében egyaránt.

Vitathatatlan, hogy Elvis annyira híres lett, hogy elég kimondani a keresztnevét, és az egész világ tudja, kiről van szó. Tudjuk, hogy a fősodorbeli zeneipartól távol, Memphisben kezdett énekelni a country és a rhythm and blues elemeit ötvöző dalokat. Azt is tudjuk, hogy az ötvenes évek derekán akkora sztár lett, hogy a decens amerikai fiatalok szó szerint a lába elé vetették magukat a koncertjein. 

Az a hír járja, hogy női alsónemű-gyűjteménye minden egyes koncert után gyarapodott. Meg nem erősített információink szerint befőttes üvegben vitték haza az izzadságát. Tudjuk, hogy felbőszítette az erkölcscsőszöket, a hatvanas évekre viszont már az ő zenéje vált konzervatívvá a Beatles, a Rolling Stones és Jimi Hendrix számaihoz képest. Ismerjük a történeteket elhízásáról és gyógyszerfüggőségéről, a Las Vegas-i haknikról és negyvenkét éves korában bekövetkezett haláláról, amely talán igaz sem volt.

Tény, hogy Elvis akkora ikon, akihez vétek és talán lehetetlenség is lenne közel kerülni. A film azonban túl egyszerűen lemond erről. Nem ismerjük meg a királyt, egyet azonban biztosan kivált belőlünk a rendező: a sajnálatot. Illetve tévedek. Az is világosan kiderült a filmből, hogy istenadta tehetség, de egy naiv showman. „Attól félek, hogy senki nem fog rám emlékezni...” Hazafelé menet bekapcsoltam a rádiót: A little less Conversation szólt. Az pedig Elvis. Hát elvitt.