2021.02.11. 07:00
Végre felújíthatják a tatai vasútállomást
A vasúttársaság már elkezdte készíteni az állomás átalakításának terveit.
Megújul a tatai vasútállomás épülete és a háttérben lévő felüljáró is
Forrás: 24 Óra
Fotó: Zantleitner Ingrid
Végre felújítják a tatai vasútállomást. Legalábbis az ehhez szükséges terveket már elkezdte készíteni a vasúttársaság. A hírt Michl József, Tata polgármestere is megerősítette. Mint elmondta: évek óta kérik a MÁV. Zrt.-t, hogy újítsák fel az épületeket, illetve oldják meg felüljáró problémáját.
– Hosszú évek óta rendszeresen jeleztük a vasúttársaság felé, hogy elfogadhatatlan állapot, ami a tatai állomáson van. Egyrészt az átjáró az Újhegybe, illetve maga az épület állaga is megy tönkre. A MÁV most megkereste a várost azzal, hogy elindította a nagy parkolónak, az épület felújításának, illetve a gólyahíd akadálymentesítésének a tervezését. Hogy mikor valósul meg, arra nem kaptunk tájékoztatást – árulta el a polgármester.
Hozzátette: mivel az állomás a MÁV tulajdonában van nekik kell azt felújítaniuk. A várossal csak egyeztetik a terveket, egyrészt településképi véleményt kell adniuk, másrészt a vasútállomás több önkormányzati tulajdonú telekkel is határos.
Hogy miként fog átalakulni a tatai nagy állomás egyelőre nem tudni. A MÁV sajtóosztályától kapott információk szerint csak a tervezést követően lehet meghatározni a kivitelezés pontos műszaki tartalmát és a becsült költségeket.
– A tatai állomás tervezési munkái a korábbi ütemezésnek megfelelően megkezdődtek. Az állomás felújítása során a korábban jelzett P+R és B+R parkoló létesítésén túl új tartalmakkal bővült a feladat: az utasforgalmi területek, az épület homlokzata, az épülethez csatlakozó előtető, az utas WC felújítása és az utastájékoztató rendszerek megújítása is tervben van, illetve várhatóan a funkció nélküli épületeket is elbontják majd.
A felüljáróról később döntenek
Arról azonban, hogy mi lesz a felüljáró sorsa, amin a peronokat lehet megközelíteni, egyelőre nem tudni.
– A meglévő felüljáró vizsgálatát követően határozhatóak meg a szükséges beavatkozások. A tervezés részeként az utasforgalmi területek akadálymentes megközelítéséhez szükséges beavatkozásokat is megvizsgálják – válaszolta megkeresésünkre a MÁV sajtóosztálya.