A fagyott babakocsi egykor szebb napokat látott tatabányai vidéke

A tél közepén sok szó esik a fedél nélküliek helyzetéről, ám a települések peremvidékein épült sufnikban élők sincsenek

sokkal jobb helyzetben. A legutóbbi tatabányai közgyűlésen egy vitában arról is szó esett, hogy a külvárosi telkekre még

a háziorvos is csak nagyon indokolt esetben megy ki, a mentő pedig szintén bajosan közelíti meg a nehéz terepen épült viskókban

segítségre szorulókat. Megnéztük, hogy mi okozza a legnagyobb nehézséget az egykor szebb napokat látott külterületi telkeken

élőknek a téli mínuszok időszakában

Felsőgalla felé, az úgynevezett 25 házak környékére indulunk. Az épülő sportcsarnok mellett elhaladva munkatársam megjegyezi: az építkezés másik oldalán élnek így télvíz idején is nyári lakokban, sufnikból valamelyest lakhatóvá tett kalyibákban emberek, családok. A bokrok rejtekében, szinte láthatatlanok.

A szeméttelep mellett az ebrendészeti telep fölé kanyarodunk. Mintha idősíkot váltanánk, eltűnik a tiszta környezet, a bokrok alján egyre több hulladék éktelenkedik. Néhány viskó közé bekanyarodunk és megállunk. Van neve a helynek, de az utcatáblát eltakarja egy oldalára fordított kimustrált roncsautó. A rendezetlen, koszos udvarokból kutyák szaladnak felénk. A rövidke utca tarkabarka tákolmányaiban emberek laknak. A sötéten füstölgő kémények árulkodnak erről. A változatos színű és formájú fém- és falemezekből, lapokból összetákolt viskók ablakaiban függöny helyett lepedők, különböző ruhadarabok lógnak.

Két viskónál mozgást észlelünk. Nagyon hideg van, az egyikből mégis vékony pulóverben szalad ki egy férfi és hároméves kislánya. Értetlenül áll meg előttünk, majd hívta a feleségét, aki a bokrok közül jön elő. Kedvesen mosolyog, s meséli, hogy most ért vissza. A nagyobb gyerekeket vitte oviba. A férje egy közeli cégnél dolgozik, busszal viszik, ő pedig itthon van a kisgyermekkel. Három éve költöztek ide. Jöttek a férje családja után.

Amíg beszélgetünk, a férfi a bokrok közül néhány fahasábbal rohan be a házba. Követjük. A tarkabarka kerítés könnyen nyílik. A vasbeton alap még az évtizedekkel ezelőtt épült 25 házaké. A lakhatást szolgáló viskókat a régi házak betonalapjaira húzták fel az itt élők. Az udvar közepén babakocsi áll. Megfagyott. A ház oldalán egy nyitott polc, amelyen tucatnyi cipő sorakozik. Belépünk a viskóba. Néhány lépcső, kicsi konyha és abból nyílik még két picurka helyiség. Itt centikben mérik a teret. Figyelmeztetnek a rendetlenség miatt, de ebben a közegben ez is teljesen értelmetlennek tűnik.

A szűk térben a kislány mosolyog, majd mutatják a kis kályhát. Most gyújtottak be. A kis alkalmatosság felmelegíti az egész kunyhót.

Víz nincs, villany van. Kártya feltöltős villanyóráról. Mikor kijövünk, a mellettük lévő házból éppen két férfi indul vízért két nagy ballonnal. Van autójuk, azzal mennek érte. Néhány éve elzárták, s emiatt nehéz itt az élet. Egyébként meg nem panaszkodnak. Fa van. Kerül, vagy vesznek. Télen korán sötétedik, jobb az élet – meséli egyikük. Nyáron sokszor hajnalig nem tudnak elaludni. Melegek a viskók. De van kerti zuhany, s persze pottyantós WC.

A két férfi elhajt. Mi is feljebb megyünk, nézzük az utcákat. Itt-ott egy-egy viskót látunk, aztán megállunk egy füstölgő kéménynél. A rettentő hidegben tucatnyi ruha várja a felmelegedést. Az egyik nadrág száráról jégcsapok lógnak. Elsétálunk az abszurd látvány mellett, amikor a házból kilép egy idős asszony. Kérdezem a hidegről, a ruhákról. Azt mondja, megvárja, míg kiolvadnak, majd akkor beviszi őket.

Néhány hónapja laknak itt. Az omladozó, téglaépítésű házat próbálják rendbe tenni – veszi át a szót egy fiatalember, aki rövid ujjú pólóban lép ki a házból. Szabolcsból jöttek, mert itt legalább van munka. Dolgozik, és már százezreket költött a „házra” – mondja, majd mutatja, hogy merre szeretné bővíteni.

A napsugarakra áhítozó fagyott ruhák alatt egy kézzel tolható alkalmatosság áll, amelyben hatalmas műanyag hordó van. Ebben tolják fel ide a vizet. Autójuk nincs, kénytelenek kézzel felcipelni a szükséges mennyiséget. A birtok végén ott áll a pottyantós. Ajtó helyett valami régi lepedő próbálja eltakarni az ülőkét. Jó messze van a háztól. Hosszú óráknak tűnhet itt minden másodperc.

Éppen indulunk az autóval, amikor utánunk szaladnak. Segítségünket kérik, s beinvitálnak a házba. Munkatársam megfordul, én közben kiszállok a kocsiból. Pillanatnyi elbizonytalanodásomat a férfi és az asszony is észreveszi. Megnyugtatnak, hogy csak menjek be, beszélni szeretnének. A házban egy csöppnyi konyha, benne egy kis ülőke. Lehuppantam, nem is fértünk volna el állva mindannyian. Megértettem a teregetett fagyott ruhákat. Itt egy pár zoknit sem lehetett volna kirakni feltűnés nélkül. Kérik, ne fotózzunk.

Jegyzetelés közben kapkodom a fejemet. Szemben kopott szekrény, műanyag kis kád. Egy számítógép áll az egyik bútor tetején. Van tévé, korlátlan a net – mondja a férfi. A pici helyiségből egy szobácska nyílik. A fiatalember gyermekelhelyezés miatt kéri a segítségünket. Elmeséli történetét...

Ahogy feljebb érünk, kicsit rendezettebb viszonyokat látunk. Egyre kevesebb az utcán a szemét. Az egyik nagyobbacskának tűnő házikó kerítésén rábukkanunk a 25 ház táblára. Leállunk, miközben kijön a ház asszonya. Tizenhárom éve laknak itt. Akkor még ez jó hely volt, ma már ők is lakcím nélküliek. Lánya és családja az egyéves unokájával velük lakik, fia szemben. Boldogan meséli, hogy hamarosan költöznek. Lesz lakcímük, a Barackos.

Az udvar itt is elég rendezetlen. Azt mondja, lakhatóvá kell tenniük az új helyet. Valószínű lebontják ezt, és az anyagot felhasználják majd ott. Itt amúgy is mindent le kell majd bontani. Nem jó itt lakni – mondja. A víz hiánya a legnagyobb gond, de a megbízhatatlan szomszédok is nehezítik az életet.

Kollégámmal teszünk egy kört a régi utcákon. A belterületnek nyilvánított Barackosban, házszámokkal, vagy helyrajzi számokkal ellátott épületek környékén más környezet fogadott. Rend, tisztaság. Itt biztosan víz is van.

A cím és víz nélküli peremvidékeken élők sokan még mindig embertelen körülmények között tengődnek. Aki panaszkodik, az mégis főként azért teszi, hogy együtt lehessen gyermekével.

Mikor elindulunk, több a kérdés, mint a válasz. Vajon hogyan lehet itt víz nélkül élni? Vajon a férfi visszakapja kisgyermekét? Vajon ezek a telepek felszámolhatók? Vajon ezt az ott élők mindegyike akarja?

Kisgyermekét szeretné visszakapni

A fiatalember elmondja, hat gyermeke van. A legidősebb tíz, a legfiatalabb február 5-én lesz egyéves. Mindegyik nevelőszülőknél van, s mindenki másnál. A két legifjabb csemetének az édesanyja a mostani élettársa. Rendszeresen látogatják a gyerekeket, akiket Budaörsön helyeztek el. A picurkát szeretnék visszakapni. Meséli: mindent megmozgatott már, hogy gyermekét hazahozhassa, s azért dolgozik a házon, bővítgeti. A cél pedig az, hogy a többi gyerekét is maga mellett tudhassa.

A telep elején találkoztunk családosokkal, kicsi gyerekkel, ezért értetlenkedem kissé. A férfi és az édesanyja hálás, hogy meghallgattuk őket.

– Dolgozom, van munkám, lassan felújítom a kis házat. Én nem foglalkozom senkivel, csak magunkkal, a családommal – mondja a férfi. Hamarosan autót is szeretne venni, hogy könnyebb legyen itt az élet.