nagy folyó

2020.01.18. 07:17

Érted tettem, Duna! – Különleges kezdeményezés indult a folyó megóvásáért

A megyei horgászszövetség ügyvezető elnöke indította útjára a kezdeményezést, amelynek célja, hogy megvédjék a folyót és környezetét.

W. P.

Fotó: Walczer Patrik/24 Óra

„Érted tettem, Duna” elnevezéssel indított útjára egy kezdeményezést és egy Facebook-csoportot Osvald Zsolt, a Komárom-Esztergom Megyei Horgászegyesületek Szövetségének ügyvezető elnöke. Ennek célja, hogy óvjuk a folyót és környezetét, legyen szó akár a hulladék összegyűjtéséről, akár a vízimadarak etetéséről, vagy a kifogott halak visszaengedéséről.

A közösségi médiában természetesen fotót, illetve videót is lehet mindezekről megosztani, a poszthoz írva, hogy „Érted tettem, Duna”. Természetfotókat, illetve élménybeszámolókat is várnak, a poszthoz írva, hogy „Köszönjük neked, Duna”. A kezdeményezés hamar népszerűvé vált, néhány nap alatt mintegy nyolcszázan csatlakoztak hozzá.

Osvald Zsolt kitért rá: felhívása nem csak horgászokra vonatkozik. „Vannak, akik rendszeresen eveznek a folyón, edzenek, sportolnak, van komoly motorcsónakjuk, szabadstrandolnak, vagy csak egyszerűen kirándulnak, sétálnak, madarásznak, gombásznak, fényképeznek. Ők, mi, mindannyian szeretjük a Dunát! Ők, mi, mindannyian tehetünk érte, ami erőnkből, lehetőségünkből telik! A Duna mindig ad valamit, ha mást nem, saját magát, azt a csodát, amit mindig átérzünk, ha elmegyünk hozzá és meglátjuk. Soha nem okoz csalódást, a csoport lényege, hogy mi se neki!”

A halakkal kapcsolatban a csoport létrehozója megjegyzi: a túl fiatal egyedeket ne vigyék el a folyóból, hogy később szaporodhassanak. Emellett a nagyméretű egyedeket sem, hiszen remek génjeik vannak, amelyeket tovább tudnak örökíteni. Osvald Zsolt arra is felhívta a figyelmet: a védett halakra különösen ügyelni kell. Mindez persze nem jelenti azt, hogy ne lehetne annyi halat hazavinni, amennyit a horgászásra vonatkozó szabályok lehetővé tesznek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában