Vitték az ajándékokat

2023.12.30. 08:55

Ellopták a karácsonyt a sorozattolvaj mocsai Grincsek, őket meg a zsaruk

A csornai rendőrök mintegy 15 óra alatt elfogták a mocsai karácsonyiajándék-tolvajokat.

Kemma.hu

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság közösségi oldalán számoltak be arról, hogy három bejelentés is érkezett a rendőrségre december 21-én: a hajnali órákban Bősárkányon, illetve Maglócán, az utcán parkoló gépjárművekből ismeretlenek különböző értékeket – nagyrészt karácsonyi ajándéknak szánt dolgokat – loptak el.

Az ügyben a Csornai Rendőrkapitányság büntetőeljárást indított, és a nyomozók rövid időn belül azonosították a két tolvajt, akiket még aznap 19 óra körül – a Komárom-Esztergom vármegyei járőrök közreműködésével – elfogtak Mocsán. A lakóhelyükön elő is kerültek a lopott műszaki eszközök, édességek, szeszes italok és egyéb értékek.

A 41 és a 27 éves mocsai férfit a rendőrök üzletszerűen elkövetett lopás bűntette miatt hallgatták ki gyanúsítottként, akik tettüket elismerték, és mint mondták, azt nagyon megbánták. A csornai zsaruk az egyik sértettnek az ellopott karácsonyi ajándékait még az ünnep előtt visszaadták, így a meglepetés a fa alá kerülhetett.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában