2023.10.20. 14:32
Bántalmazással buktatták le a drogosok a 3 dílert - Kisbéren is környékén terítettek +fotók
A cuccon túl 1millió forintot is találtak náluk a zsaruk. A kisbéri rendőrök a dílerek mellett fogyasztókat is kihallgattak, valamint kábítószert, pénzt és a porciózáshoz szükséges eszközöket foglaltak le.
Október 18-án, szerdán este érkezett bejelentés a rendőrségre, hogy egy ácsteszéri lakost bántalmaztak. A kisbéri rendőrök rövid időn belül azonosítottak két férfit, akiken a kábítószer-fogyasztás tüneteit látták. A velük szemben alkalmazott gyorsteszt pozitív eredményt mutatott, így ellenük kábítószer birtoklása miatt indult eljárás. Fogyasztók is a rendőrök látókörébe kerültek, akiket a nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki.
A nyomozati munka során került a zsaruk látóterébe egy 20 és egy 46 éves nagyigmándi, valamint egy 17 éves vérteskethelyi lakos. Kiderült, hogy mindhárman kábítószert értékesítettek anyagi ellenszolgáltatásért Kisbéren és annak környékén.
A nyomozók a kutatások során mérlegeket, több mint 1 millió forintot, droggyanús fehér port és növényi törmelékeket foglaltak le. Kiderült, hogy a 46 éves férfi bűnügyi felügyelet alatt állt, és eljárásokat folytatnak ellene.
A 17 éves fiú sem volt ismeretlen a kisbéri rendőrök számára, ellene is büntetőeljárás van folyamatban. A nyomozók mindhármukat kihallgatták kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt. Őrizetbe vették őket, és kezdeményezték, hogy a Tatabányai Járási Ügyészség tegyen indítványt a letartóztatásukra – adta hírül a police.hu. Az eljárás során további gyanúsítottak kihallgatására kerülhet sor.
Nem kevés cuccal bukott le a Kisbéren tevékenykedő díler trió
Fotók: police.hu