2022.08.02. 19:30
Olyan fűszaga volt a bakonyaljai bringásnak, hogy kiderült, egész ültetvénye van
A kisbéri rendőrök egy ittas, rédei kerékpárossal szemben intézkedtek, de az úgy illatozott a kábítószertől, hogy azonnal léptek. Aztán kiderült, hogy a csomagjai is rejtenek egy kis meglepetést.
Forrás: police.hu
Ahogy a police.hu írja, a kerékpáros rédei férfi először a szondát fújta meg. Már az is bejelzett, de nem ez volt az egyetlen ok, amiért most főhet az 57 éves férfi feje. A rendőröknek furcsa volt a férfi viselkedése, valamint az illat is, amit megéreztek. A csomagjai között három zacskóban is szárított növényi származékot találtak az egyenruhások. Rögtön sejtették, hogy mivel lehet dolguk.
A férfit további mintavételre a Kisbéri Rendőrkapitányságra előállították. A kerékpárossal szemben 50 ezer forint helyszíni bírságot szabtak ki. A rendőrség tájékoztatása szerint az elsődleges nyomozati munkák során megállapították, hogy további kábítószergyanús növények is lehetnek a férfi birtokában.
Kábítószergyanús növényeket foglalt le a rendőrség Rédén
Fotók: police.huA megérzésük nem csalt, a kertjében már ültetett kábítószergyanús növényeket, valamint szárított növényt is lefoglaltak a kutatás során. A rédei férfit gyanúsítottként kihallgatták, ellene kábítószer birtoklása miatt indult büntetőeljárás. A rendőrség az ügy vizsgálatát szakértő bevonásával végzi.