letartóztatás

2021.10.04. 14:00

Szabadulni akar a férfi, aki miatt egy másik meghalt Esztergomban

Letartóztatásban maradhat a férfi, aki úgy megütött egy másikat Esztergomban, hogy az bő egy hónnapal később, több műtét után belehalt a sérüléseibe.

Kemma.hu

Letartóztatásban maradhat a férfi, aki úgy megütött egy másikat Esztergomban, hogy az bő egy hónnapl később, több műtét után belehalt a sérüléseibe.

Forrás: Shutterstock

Dr. Borbély Veronika, a megyei főügyészség helyettes szóvivője a Kemma.hu-nak elmondta: a Tatabányai Járásbíróság október 4-én a halált okozó testi sértés bűntette miatt indult ügyben 3 hónappal meghosszabbította a letartóztatását annak a férfinek, aki egy esztergomi munkásszállóban súlyosan bántalmazott egy másik férfit.

A megalapozott gyanú szerint a férfi egy esztergomi munkásszállón, január 1-jén hajnal négy és 5:20 között ököllel, egy alkalommal megütötte a másikat, aki az ütés következtében hanyatt esett és beütötte a fejét a padlóba. A Tatabányai Törvényszék tájékoztatása szerint az áldozat harántirányú koponyacsonttörést szenvedett a fejének bal oldalán, amely agyi vérömlennyel és másodlagos agysérülésekkel is járt. Az elszenvedett sérülések következtében a férfi életveszélyes állapotba került, több műtétet hajtottak rajta végre, azonban február 5-én elhunyt a sérülései miatt.

A gyanúsított letartóztatását először január 8. napján rendelte el a bíróság. A letartóztatás fenntartása a bíróság álláspontja szerint továbbra is indokolt, mivel megalapozottan lehet attól tartani, hogy a gyanúsított szabadlábra kerülése esetén az eljárás során elérhetetlenné válna, megszökne, elrejtőzne. A végzés nem jogerős, mivel az ellen a gyanúsított fellebbezést jelentett be.

 

(Főoldali képünk illusztráció. Fotó: Shutterstock)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában