abszurd

2020.01.16. 13:45

Vipera, vasvilla, kapa a tatabányai éjszakában: egy évet kapott a vehemens vej

Első fokon egy évet kapott az a férfi, aki vasvillával próbálta meg rendezni a vitát viperával felszerelt apósával és annak haverjával Tatabányán.

Kemma.hu

Forrás: Shutterstock

A Tatabányai Járásbíróság január 16-án, előkészítő ülésen jogerősen 1 év börtönbüntetésre ítélte azt a férfit, aki vasvillával támadt apósa barátjára. Mindemellett a tatabányai férfit egy évre a közügyektől is eltiltották, valamint elrendelték a vele szemben korábban kiszabott, végrehajtásban 3 év próbaidőre felfüggesztett 1 év 5 hónapos börtönbüntetés végrehajtását is. A Tatabányai Törvényszék tájékoztatása szerint az ítéletet az ügyész tudomásul vette, azonban a vádlott és védője enyhítésért jelentett be fellebbezést.

Dr. Horváth Sándortól, a megyei főügyészség helyettes szóvivőjétől megtudtuk: a férfit felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette és a súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt ítélték el. Az ügy 2019 januárjában kezdődött, amikor egyik éjszaka a későbbi vádlott és élettársa nevelőapja telefonon összeveszett. A vita tárgya az volt, hogy az após ittasan, engedély nélkül kvázi „beköltöztette” egy cimboráját a veje tarjáni házába. A veszekedés vége az lett, hogy a nevelőapa telefonon közölte: rendezzék le személyesen a vitájukat.

Mindketten felkészültek a „megbeszélésre”: január 24-én hajnalban a későbbi vádlott és barátnője a tatabányai lakásukból elindultak a nevelőapa tatabányai lakásához, egy vasvillával egyetemben. A nevelőapánál ott volt egy haverja, meg egy fém bot, vagyis „vipera”, amit magához is vett. Tatabányán, a Dobó Katica utcában találkoztak össze a „párosok”, és innen válik a történet egyszerre abszurddá és megdöbbentővé.

Először a szájkarate ment, aztán a nevelőapa veje és haverja kezdett dulakodni, majd előkerült a vasvilla, amivel a havert mindkét alkarján megsebezte a vej. Erre az após és a cimborája menekülni kezdett, a vádlott azonban előre szegezett vasvillával üldözőbe vette őket. A következő megálló egy kis közben volt, a nevelőapa háza mellett. Itt az após az udvarról dobált ki nyeles szerzsámokat a barátjának, hogy tudjon védekezni a vasvillás támadó ellen, miközben az felsértette az arcát a „fegyverével”.

A Szent István utcára hátráló vádlott és párja után szaladt ez után a nevelőapa, újabb eszközt, ezúttal egy kapát bevetve, hogy elriassza a vasvilllás vejét. Dr. Horváth Sándor hozzátette: a sértett a bántalmazás következtében nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, az arcát ért behatás alkalmas volt súlyosabb sérülés okozására is. A vádlott cselekménye alkalmas volt arra, hogy az azt észlelőkben megbotránkozást és riadalmat keltsen.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában