A tatabányai Varjúlány nem mindennapi története (képgaléria)

Kocsis Anna mindössze 14 éves, de áprilisban már " target="_blank" rel="noopener">kiállítására invitálhatta meg a barátait. A fiatal művész nemcsak a digitális festészetben és grafikában jeleskedik, de a jelmeztervezés sem áll távol tőle. Most elmeséli, hogyan született meg saját karaktere, a rebbellis Varjú.

– Honnan a művészi véna, mikor kezdtél el alkotni?

– Nagyábol 1,5-2 éve rajzolok digitálisan. Cosplayezni, azaz jelmezeket tervezni és ezeket megvalósítani, körülbelül 1 éve kezdtem el, bár sajnos nem folyamatosan csinálom. Nem mondanám, hogy művészi vénával rendelkeznék, csak kedvtelésből, mondhatni „veletlenül” kezdtem el rajzolni. Utána meg mindig volt 1-2 ember aki inspirált.

– Milyen stílusban dolgozol? Hogyan deffiniálnád a művészeted?

– Digitálisan rajzolok, egyfajta képregényes stílusban. Persze próbálok ebből egy egyéni alkotási módot kialakítani, például a saját karaktereim megvalósításával. Valami olyat, amiről tényleg átjön, hogy akkor ezt most ki is csinálta.

– Mondtad, hogy vannak, akik inspirálnak. Van kifejezett példaképed?

– Példaképet nem tudnék kiemelni, de persze mindig van valaki, akinek jobban tetszenek a munkái, mint másé. Nagyon szeretem például Old Xian vagy Gabriel Picolo (hobbirajzolók – a szerk.) karakterábrázolásait, és rengeteg régi, elvont stílusban alkotó festőt kedvelek.

A Varjú születése

– Honnan jött a varjú-karakter?

– A Varjú egy 5-6 perc alatt kitalált gyors ötlet volt, akkor még csak körvonalasan. Pontosan már nem emlékszen, mégcsak a gondolatadóra sem, talán csak más cosplayeseket néztem, amikor a varjúkoponya-maszk eszembe jutott. A páncél, maga a ruha már csak ezek után “íródott” hozzá. Ugyanígy a köré epülő történet is.

„Lényegében egy teljesen őrült személyt kell elképzelni. A helyszín és a kor talán leginkább a nemesi Angliához hasonlít. Ő is egy ilyen főnemesi házbol menekült el. Semmilyen különleges képessége nincs, egyszerűn csak kikiáltotta magát egy ilyen varjúkirály-félének.”

– Hogyan készül egy ilyen „jelmez”? Mikor viseled?

– Saját karakternél mindenképpen egy vázlatos tervet készítek, például skiceket a ruháról, a kiegészitőkről. Ebből már ki lehet indulni, látszik, hogy milyen anyagok fognak kelleni, hogyan fog összeállni. Innentől már csak a kivitelezés van hátra, bár ez így nagyon egyszerűen hangzik. És persze nem sikerül mindig elsőre. Ez a jelmez kifejezetten MondoConra készült, ami egy negyedévente megrendezett japán animés-mangás rendezvény.

Egy másik világ 

– A mondocon igazábol nagyon sok részre felosztható, ha jól tudom a 2 nap alatt olyan 40-50 különböző program megy le. Van egy videójátékos része, egy cosplayes része, ebben benne van az, aki versenyzik (ezen belűl is van több különböző kategória). A csarnokos piac részen mindenféle animés, mangás, k-popos, esetleg kulturális dolgot lehet venni. Én például nagyrészt már csak a hangulat, a közösség miatt is feljárok. Egy teljesen más világot kell elképzelni, mint a hétköznapi. Az emberek itt nagyon nyíltak, elfogadóak, ha cosplayben vagy csak egy különlegesebb, jól összerakott ruhában mész ki, sokszor még fényképezkednek is veled.

– Mit szólt ehhez a családod, a környezeted?

– A családom és a barátaim is szerencsére nagyon támogatóak mind ezzel, mind a rajzolással kapcsolatban. A jelmez készítésénél is többektől kaptam segítséget, és a rendezvényen is segítettek a jelmez felöltésében és viselésében.

– És az iskola?

– A jelmezt még általános iskola alatt csináltam, oda nem igazán “vittem be” a rajzoláson kivűl egyik hobbimat sem, így mondhatni nem szóltak semmit. Talán nem is igazán tudtak róla.

Az első találkozás

Amikor először találkoztam Annával, teljesen ledöbbentem. Főként azért, mert csak annyit tudtam, hogy egy szabadtéri fotózásra megyek, amiből egy szimpla portréfotózásra gondoltam. Helyette pedig egy misztikus lénnyel találtam szemközt magam – a képeket megnézve bárki megértheti a reakciómat. Az pláne meglepett, hogy a fiatal lány maga készítette a jelmezt, sőt a karakter is az ő fantáziájának szülötte. Elképesztő kreativitás, tehetség és kézügyesség kellhet ehhez, ami nemcsak engem nyűgözött le: többen is megakasztották a programot, hogy pár szót váltsanak a színésznek vélt Varjúlánnyal, egy idős pár pedig egy közös fotót is készített emlékül a nem mindennapi lányzóról.