2017.10.03. 20:21
Gyerekei leleplezték Pápai Joci minden titkát
Hétfő este elindult a Vigyázat, gyerekkel vagyok! második évada, amelynek a tatai énekes és két gyermeke is a vendégei voltak.
A Vigyázat, gyerekkel vagyok! második szériájának első vendégei között volt Pápai Joci fiával és lányával, akik bizony megizzasztották a tatai énekest. Összeszedtük az adás legjobb pillanatait és a gyerekek legjobb szövegeit.
„A mi apukánk nagyon híres énekes, és úgy néz ki, mint egy szamuráj.”
„Amikor apa azt énekli, Jalomaloma, az egész ország beindul.”
Joci gyakran kéri meg a feleségét, hogy vágja le a körmét. Ennél a ténynél már csak az indoklás volt meglepőbb: az énekesnek saját bevallása szerint nincs szépérzéke, anélkül pedig lehetetlen normálisan elvégezni ezt a műveletet.
Pápai Joci a leggyakrabban mégsem körömvágásra kéri a feleségét, hanem arra, hogy fotózza le indulás előtt – de szigorúan csak nyaktól lefelé. A gyerekek azt is megmondták, miért:
„Apa nem szereti, hogy nagy a tokája.”
(Később erre még rátettek egy lapáttal, mikor elmesélték, hogy még mérlegük sincs otthon.)
Joci ezen maga is jót nevetett.
Már az is nagyon kedves volt, mikor a gyerek elmondták, hogy az énekes-apa sosem szigorú, és mindig jut ideje a játékra, a legszebb mondat mégis ezután következett:
„Amikor hozzá tudok bújni, mindig biztonságban érzem magam.” – hangzott el a vallomás az énekes lányától.
Nemcsak a titkos szokások derültek ki, de az is, hogy még mit nem csinált soha Pápai Joci: például sosem nézte meg az eurovíziós szereplését.
„Ez egy ilyen bensőséges valami lesz, amire lelkileg még készülnöm kell.” – árulta el az énekes.