Tatabánya sokat látott, de fel nem fedezett arcát mutatták be

A városi séták a helytörténeti kalandozások és az idegenvezetők révén bemutatott célpontoktól eltérően más tartalmat kínálnak azoknak, akik néhány órán keresztül ismerkedni, tudásukat gyarapítani akarták egy-egy téma kapcsán, vagy éppen nosztalgiázni, régi ismerősökkel akartak újra találkozni.

Izsák Zoltánnak, a Tatabányai Múzeumbarátok Köre és a Szenes Hanna Egyesület elnökének, az ötletgazdának épp ez volt a szándéka: egy-egy téma köré szervezett kirándulás, séta volt az a mód, amivel a helytörténet és a barangolás kellemesen összeköthető.

Pál Gabriella muzeológus és Kövesdi Mónika régész az elődtelepülések, Alsógalla, Felsőgalla és Bánhida templomait, kálváriáit mutatta be, közben sok olyan részletre is felhívta a figyelmet, amelyekre aligha figyeltünk volna fel. Óváros középületeit dr. Simonik Péter egyetemi docens, levéltári kutató és Dallos István, a Tatabányai Múzeum korábbi fotós munkatársa részben a szakrális épületeket, részben a bányászathoz köthető kulturális és szociális létesítményeket mutatta be.

Ami először előadáson hangzott el, azt más alkalommal a sétán ismerhették meg az érdeklődők. Még a szabadtéri bányászati múzeum, az ipari skanzen és az aknák is sok meglepetést tartogattak: Fűrészné Molnár Anikó címzetes múzeumigazgató és Balogh Csaba, a Szabadtéri Bányászati Múzeum Alapítvány elnöke jóvoltából.

Van még mit felfedezni Tatabányán

A séták újabb szakaszát Újváros, az ötvenes évek középületei, a szocreál stílusban fogant városrész egyedi megoldásainak felfedezése jelenti majd. Kiss Vendel muzeológus, történész a városépítés szakaszaira bontva kezdi a nyár végére tervezett sétájának felépítését. A következő tematikus városi sétán Újvárost lehet majd felfedezni, összevetve a szocreál lakóövezeteit a paneltömbök sajátosságaival.

Kiss Vendel szerint az ötvenes évek hozta meg azt a változást az 1947-ben várossá nyilvánított Tatabánya történetében, amikor a korábbi központok – Felsőgalla, majd Óváros­ – után új centrumot kellett kialakítani. Az első városrendezési tervet, Visontai Miklós munkáját 1950-ben fogadták el, három évre rá megépült az első középület, a Skultéty János tervezte megyeháza épülete: ebben több a modern építészethez sorolható stílusjegy, mint a szocreálé, de a tervezés nem állt meg itt. A városrész közepén egy tengely mentén épült volna fel a megyeházával szemben a leendő városháza: a tengely a Turul-emlékmű és a vasútállomás közötti részt közötte volna össze látványban. Ez a terv ugyan torzón maradt, de a hatvanas években Mandel Tamás tervei alapján elkészült a mai városközpont, amely 1967-ben még Ybl-díjat is kapott.

A szomszédsági egységek logikájával épült újvárosi lakóövezetek ből kettő épült meg, a tervezett három szocreál lakóövezet helyett Alsógalla felé már a modern lakótelepekben kaptak otthont a lebontott hatajtós házakból kiköltöztetett családok. Újváros lakóházait Körner József tervezte: az ő nevéhez fűződik a megyei könyvtár kialakítása is.

A mai városközpont meghatározó épülete az Árpád szálló – ám más lett volna a központ arculata, ha az akkori városvezetők elfogadják Makovecz Imre háromszintes Centrum Áruházának tervét.

Régi épületek, növekvő elfogadottsággal

A szocreál – az archaizáló, klasszicizáló birodalmi – stílust, a rendőrség, a járási bíróság (volt szakiskola) épületét a maga korában is sok kritika érte, bár ma már jobbára az erényei és a megépítés igényes volta miatt fogadják el. Dunaújvárosban ennél is tovább mentek: ott a maga teljességében szocreál alapokon megépített „újvárost” ma már védetté, megőrzendő értékké nyilvánították. Talán ez is közrejátszott abban, hogy a tatabányai Újváros és az ugyan más rendezőelvek alapján, de a megépült többutcányi szocreál tömb – értékes reliefekkel – éppúgy becsben állnak, mint a tatabányai rendezési tervek alapján kialakított „ikervárosában”, Kazincbarcikán.