állatok

2017.07.29. 17:35

Óriáscsigák és egy nyuszi voltak a gyerekprogram sztárjai

A tatabányai Új Nemzedék közösségi tér szervezésében Állatok a térben címmel a felelős állattartásról és a terápiás állatokról szóló interaktív foglalkozáson vehettek részt az érdeklődő fiatalok. A program abszolút sztárjai természetesen a kisállatok voltak.

Sz. Sz.

Sok érdekességet tudtak meg a gyerekek

Fotó: Hagymási Bence

Henczer Éva, az Új Nemzedék Kontaktpont megyei irodájának vezetője Állatok a térben – Milyen hatással vannak ránk kisállataink? címmel interaktív foglalkozást szervezett, amely a terápiás célra használt állatokról, a felelős állattartásról és annak előnyeiről szólt. A foglalkozás első felében maguk a résztvevők mondhatták el, mit gondolnak az állattartásról, illetve mit tudnak az állatokkal végzett terápiákról. Volt, aki a nagyapja vakvezető kutyájáról beszélt, más pedig saját házi kedvencéről mesélt el egy kedves anekdotát.

Az ezt követő informatív előadás során többek között megtudhatták, hogy a lovas terápia főként a mozgás- vagy szellemi sérültek kezelésében hatásos, a kutya kiváló stresszoldó és a csigák vagy a delfinek pedig jó hatással vannak a magányos, a közösségbe nehezen beilleszkedő gyerekekre.

A hasznos ismertető után következett a délután legjobban várt része, az állatsimogató. Éva saját házi kedvenceit, egy hörcsögöt, egy nyulat és két afrikai óriáscsigát hozott el, hogy megmutassa a gyerekeknek, hogyan kell bánni ezekkel a kisállatokkal. A gyerekek eleget téve a kérésnek, óvatosan tapintották és simogatták meg az állatokat, így végül még a csigák is előbújtak védelmet adó házukból.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!