2017.07.12. 06:45
Kesztölci ízeké volt a főszerep a Duna Televízióban
Július elején a Duna Televízió Ízőrzők című műsorának stábja vendégeskedett a Pilis lábánál fekvő településen. Arra voltak kíváncsiak, hogyan is főznek a kesztölciek, hogyan készítik el a hagyományos tót recepteket.
Az egyik tradicionális étel, amit bemutattak, és amit most olvasóink is kipróbálhatnak, a tepsis krumpli vagy, ahogy itt nevezik, a tepsis krumplibaba volt.
A műsorban Nemesi Istvánné, Ilka néni, a nyugdíjasklub vezetője készítette el a receptet.
Hozzávalók: 1 kg krumpli, 15 dkg sima liszt, 1 tojás, 10-15 dkg töpörtyű, zsemlemorzsa, bors, majoranna, fokhagyma, hagyma, petrezselyem, csipetnyi só.
Elkészítése: Erősen zsírozott tepsibe zsemlemorzsát szórunk. A krumplit lereszeljük, majd elkeverjük a tojással és a liszttel. Fűszerezzük, a töpörtyűt apróra vágjuk (de tehetünk bele kolbászt vagy sonkát is), és a masszát a tepsibe öntjük. Negyven perc alatt készre sütjük.