2017.07.21. 16:37
Harangot avattak Bokodon
A bokodi evangélikus templom 1791-ben épült tornyában, mostantól három harang lakik.
A „Bokodi Evangélikus Egyházközösség” templomának tornyából többször elvitték az ott lévő harangokat hadicélokra, ám az elődök mindig pótolták, egészen a második világégésig. A II. Világháború alatt a templomtorony legkisebb, 120 kilós harangját vitték el, így napjainkig csak két harang volt a toronyban.
Ezen a héten teljes lett a sor, helyére került az újonnan öntött legkisebb harang is, magukat megnevezni nem kívánó, három helyi evangélikus család adományaként. A reformáció 500. évfordulójának tiszteletére és emlékére, a presbitériummal egyetértésben, készítették el a családok az őrbottyáni Gombos Miklós harangöntő mesterrel a 115 kilós, korszerű lengőszerkezettel ellátott „F” hangú harangot. Az adományozó családok kérésére a harangra a következő felirat került: „Egyedül Istené a dicsőség!” A harang ünnepélyes felavatására és megszólaltatására augusztus 20-án kerül sor, amikor is a remények szerint, az evangélikus templomban az ünnepi szolgálatot Szemerei János a Nyugat–Dunántúli Egyházkerület püspöke és Szarka István a Fejér–Komárom Egyházmegye esperese végzi.