2017.07.18. 07:36
Megfosztották mandátumától a rédei képviselőt
A Komárom-Esztergom megyei Réde egyik képviselője Prágába költözött. Miután egy évig nem tudott megjelenni a testületi ülésen, új tagot választottak helyette a képviselők.
A legutóbbi rédei testületi ülésen jelen lévők egyhangúlag megszavazták, hogy Varga Levente mandátumát megszüntetik, mert több mint egy éven át egyetlen képviselő-testületi ülésen sem vett részt. Ennek oka az, hogy régebb óta Prágában dolgozik, s időközben oda is költözött, így érthető, hogy onnan nem tud részt venni a közös munkában. A döntés ellen csak a bíróságon kérhető jogorvoslat. Az új képviselő Szeles Lászlóné lesz, mert a testületbe be nem kerültek közül ő kapta a legtöbb szavazatot még 2014-ben.
Nem ez az első fordulat a Komárom-Esztergom megyei kistelepülés életében. 2015-ben a kormányhivatalnak kellett alpolgármestert kijelölni, mert a képviselő-testület nem jutott dűlőre a jelöltekkel.
További részletek a 24 Óra keddi számában!