Helyi gazdaság

2023.11.23. 10:09

Megalakulásának századik évfordulóját ünnepelte a Dorogi Ipartestület

Díjátadással, kiállítással és koncerttel egybekötött rendezvénnyel ünnepelte szombaton megalakulásának századik évfordulóját a Dorogi Ipartestület a Dorogi József Attila Művelődési Házban.

Walczer Patrik

Dr. Petőcz Erzsébet, a Komárom-Esztergom Megyei Iparszövetség ügyvezető igazgatója oklevelet adott át Szűcs Györgynek

Forrás: 24 Óra

Fotó: W. P.

A centenáriumi ünnep kezdetén a testület és a rendezvényt támogató önkormányzat nevében köszöntötték a meghívott vendégeket – köztük Romanek Etelkát, a vármegyei közgyűlés alelnökét –, majd Erős Gábor mondott köszöntőt. A térség országgyűlési képviselője szerint tisztelet illeti a szervezet mindenkori tagjait és vezetőségét, hiszen számtalan iparosnak, szakembernek és tanulónak nyújtottak segítséget. Dr. Tittmann János polgármester megjegyezte az elmúlt száz év teljesítménye tekintélyt és tiszteletet parancsol, egyúttal útmutatásul is szolgál mindazok számára, akik a jövőben hajlandóak lesznek érdekeket világosan megfogalmazni, érdekcsoportok között közvetíteni és érdekeket képviselni.

Németh László, az Ipartestületek Országos Szövetségének (IPOSZ) elnöke a rendezvényen Magyar Kézművességért Díj Arany Fokozatával tüntette ki Szabó Mihály és Jurkovics Sándor kőműves mestereket. IPOSZ Díjat vehetett át Láng Károly kőműves mester és Gróf Ferencné fodrász. Aranykoszorús mester címet kapott Csekő Judit fodrász, a Kézműipar szolgálatáért elismerést Madarász Tímea, a művelődési ház szakmai vezetője, a városmarketing felelőse vehette át.

A jubileumi emlék közgyűlésen Szűcs György, a Dorogi Ipartestület elnöke felidézte az elmúlt száz évet, ismertette a szervezet, feladatait, társadalmi és gazdasági szerepvállalását. Az ipartestület 1923. november 18-án egy szombati napon alakult, az akkori magyar tőkét képviselő, bányászathoz köthető ipari üzemek hathatós támogatásával és az önkormányzatok segítségével. Kitért arra is, hogy bár voltak nehéz időszakok, 1948-ban ugyanis az akkori hatalom feloszlatta az ipartestületeket, a helyi szervezet végül a rendszerváltás után születhetett újjá. A Dorogi Ipartestület ma is lehetőségeihez mérten segítséget nyújt az iparosoknak, vállalkozóknak, továbbá képviseli az érdekeiket és úgy véli, hogy igenis van jövője a magyar kisiparnak.

Komárom-Esztergom Megyei Iparszövetség ügyvezető igazgatója elismerő oklevelet adott át Szűcs Györgynek, majd Horváth Mihály tokodi önkormányzati képviselő felidézte a Dorogi Ipartestület alapítójának, Eggenhofer Jenőnek az életútját, kinek leszármazottait szintén köszöntötték a rendezvényen. Finta András önkormányzati képviselő is méltatta Szűcs György és az ipartestület munkáját. Végül Szűcs György elismerésben részesítette szervezetük jubiláló tagjait.

Az emlék közgyűlés után kamarakoncertet adtak a Dorogi Erkel Ferenc Zeneiskola tanárai, majd Dankó József korábbi alpolgármester, helytörténeti kutató megnyitotta a 100 év – 100 kép és tárgy című kiállítást.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!