Jegyzet

2023.11.12. 21:00

Az élet csírája

A kenyér az élet szimbóluma, meg az éhezők betevő falatja, a vándorok elemózsiája.

Petrik József

Nagyapámtól láttam, mielőtt megszegte a kisült cipót csontnyelű bicskájával, a kenyér fonákjára „keresztet vetett”. Ezzel jelezve, hogy az az Isten ajándékának is tekinthető, no meg sok érdes maroknak, kérges tenyérnek, verejtékező homloknak… Ám ha a kenyér maga az élet, akkor minek nevezzük a búzát, amiből a molnár lisztet őröl, a pék abból kenyeret dagaszt, és mélytorkú kemencéjében megsüti. Nevezhetjük az élet „csírájának”?

A búzaszemek már most is a magágyban pihennek, hogy aztán fejlődésnek induljanak, és az új kenyér ünnepére foszlós, ropogós „formában” asztalunk díszei lehessenek. Érdekes ez az ellentét. Amíg a vetés, az új élet kezdete, szinte zümmögésnek tűnik a határban, addig a szomszédban az érett tengeri táblák arató-cséplő gépek harsány hangjától hangosak. De ehhez hozzászoktunk már, hozzászoktunk, hogy az ősz vége ilyen. Hol halkabb, hol zajosabb. Az élet többnyire csendben és méltósággal tör utat magának, mint a csírázó búzaszemek. A végén a jó termést pedig lehet, sőt érdemes hangosan megünnepelni, és ez még akkor is igaz, ha a kombájnok hangja nem mindig felemelő, nem igazán zene a füleknek… 

Hamarosan azonban kukoricacsöveket is mind letörik, és ezzel megérkezik a határba a gazdák számára legcsendesebb évszak, a tél. Nemsokára minden termés a magtárban vagy góréban, a masinák pedig a színben pihennek. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában