Solum Zrt.

2023.10.05. 17:33

Fotókon a 3 milliárdos beruházás: légkondit is kaptak a tehenek Komáromban

Pályázati forrás segítségével immár harmadik istállóját adta át a tehenészeti telepen, fejlesztette gépparkját, és növelte silózó kapacitását a Komáromhoz tartozó Nagyherkálypusztán csaknem 3 milliárd forintos beruházással a Solum Zrt.

Kemma.hu

Csaknem 3 milliárd forintos beruházást valósíthatott meg a Komáromhoz tartozó Nagyherkálypusztán a Solum Zrt.

Forrás: 24 Óra

Fotó: Flajsz Péter

Az október 5-i ünnepélyes avatáson dr. Nagy István agrárminiszter kiemelte, a kormány elkötelezett az állattenyésztés és a növénytermesztés egyensúlyának megőrzése mellett. A Vidékfejlesztési programban telephelyfejlesztésre eddig 1742 kérelemre több mint 196 milliárd forintnyi támogatást ítéltek meg.

Hozzátette: „A Solum Zrt. csúcstechnológiás tehenészeti telepe bepillantást enged számunkra, hogy hogyan kell a lendületesen változó gazdasági, társadalmi és technológiai környezet kihívásainak megfelelni. Éppen ezért büszkék lehetünk arra, hogy a magyar agrárium olyan helyzetben van, hogy egy beruházás átadóünnepsége is alkalmat teremt arra, hogy megismerjük, milyen lesz a holnap. Márpedig a Solum Zrt. csúcstechnológiás tehenészeti telepe ebbe enged bepillantást számunkra.”

Az agrárminiszter szerint nem túlzás azt állítani, hogy a magyar mezőgazdaság újjászületésének pillanatában vagyunk, melyben a legfontosabb mindannyiunk számára az, hogy alkalmazkodjunk a változásokhoz.

A magyar Stratégiai Terv – a fenntarthatósági szempontot továbbra is fontos tényezőként kezelve – az agrárium minden szereplőjének biztosítja az alkalmazkodás és a további fejlődés lehetőségét, meggyőződésünk, hogy mindenki nyertese lehet a most felálló rendszernek

– zárta beszédét dr. Nagy István.

Összkomfortos körülmények 

A herkálypusztai istállókban a teheneket a legkorszerűbb technológia felhasználásával, optimális körülmények között nevelik. A született borjakat külön istállóban nevelik, majd bebocsátást nyernek a „nagyok”, a tejelő Holstein-fríz szarvasmarhák közösségébe – tudtuk meg Czita János növénytermesztési igazgatótól.

Az istállók légkondicionáltak, a beltér magas, az oldalfalak felhúzhatóak, így biztosítva az optimális 5-10 fokos hőmérsékletet, és szinte a legelők tágasságát nyújtják. Az állatokat egy nap háromszor fejik, közben sétálnak lakhelyük, és a fejőüzem között. A trágya eltávolítása vízöblítéssel történik, majd öntözéssel a szántóföldre juttatják, megvalósítva a környezetbarát, körforgásos gazdálkodást.

Csorba Zsolt vezérigazgató mindenek előtt megköszönte a támogatást a magyar kormánynak, az országgyűlési képviselőnek és Komárom városának. Elmondta, hogy a bajor tulajdonú Sano cégcsoport 2020-ban vásárolta meg a komáromi Solum Zrt.-t, azóta telephelyeiken összesen 22 milliárd forintot fordítottak beruházásokra. A fúzió óta 880-ről 1040-re, azaz közel 18 százalékkal növelték a tejelő tehenek számát, a tejtermelés pedig 12 százalékkal emelkedett.

A Solum Zrt. – ismertette a vezérigazgató - a mezőgazdasági szakképzés terén a helyi szakiskolák mellett a Széchenyi István Egyetemmel is együttműködik, rendszeresen fogad a technológia iránt érdeklődő szakembereket, valamint mezőgazdasági gépeket gyártó cégeknek biztosít tesztelési lehetőséget.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!