Magyar siker

2023.08.09. 07:28

Tatabányáról a nemzetközi piacra: egy jó mintáért cserébe bárki az I Love Pólóval tarthat

Az I Love Póló közösségi finanszírozásban már összegyűjötte a célösszeg felét.

Kemma.hu

Hudák Tiboi

Forrás: Facebook/I Love Póló

Mint arról beszámoltunk, tizenkét nap alatt 26 millió forintot gyűjtött az I Love Póló a közösségi finanszírozási kampányunkban, ráadásul grafikai versenyt hirdettek, ahol a győzteseknek tulajdonrészt adnak a cégükből. Hudák Tibor cégalapító minderről így beszélt:
− Arra gondoltunk, hogy ha már egyszer részvényeket bocsátunk ki, akkor bevonnánk ebbe a magyar grafikus közösséget is. Elindítottunk egy pályázatot, ahová a designerek be tudják nevezni a munkáikat és a győztesek pedig a cégünk tulajdonosaivá válhatnak, azaz részvényeket adunk át nekik. 

Ez egy egészen érdekes lehetőség azt gondolom, nem igazán találkoztam ilyennel még itthon. 

Ha a designer a részvényesünk lesz, akkor természetesen az eredményeinkből is részesül mindaddig, amíg a részvényeinket birtokolja. Ezért is neveztük el a versenyünket úgy, hogy GrafikáértCéget! − fogalmazott.

A győzelemre két lehetőség is van egyébként. Az egyik, ha a pályázó adja el a legtöbbet a maga által tervezett mintából augusztus 1. és szeptember 15. között. Vagy lehet a közönség kedvence, és megszavazhatják a legjobbnak. Szeptember 18-án indul majd a közönségszavazást a Facebook-oldalukon, ahová az általuk kiválasztott 30 legjobb mintából választhatnak az emberek. A fődíj százezer forint értékű tulajdonrész, valamint ötvenezer forint értékű ajándékcsomag. A közönségdíj 50 ezer forintos tulajdonrészt és 25 ezres ajándékpakkot tartalmaz. 

Az I Love Póló 2016-ban egy tatabányai panellakás kisszobájábólstartolt el, mára pedig, mint írtuk, mára egy komoly, 6 üzlettel rendelkező egyedi póló nyomtató franchise-hálózattá nőtte ki magát. Most nemzetközi szinten is belépnének a piacra, ezért gyűjtik a tőkét a közösségi finanszírozási kampányukban. A tervezett összeg 54 százaléka már összejött egyébként nekik mindehhez. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!