Katódok

2023.06.21. 12:54

Ácson 520 milliárd forintos beruházással 900 új munkahelyet hoz létre a kínai Huayou Cobalt

Mintegy 520 milliárd forintos óriásberuházással 900 új munkahelyet hoz létre a kínai Huayou Cobalt, amely Ácson építi fel első európai üzemét, ahol katódot fog gyártani elektromos akkumulátorokhoz - jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán.

Szentirmai István a majdani gyár területét mutatja

Forrás: Facebook

Fotó: Ács Város Hivatalos Oldala

Az MTI tudósítása szerint a tárcavezető közölte, hogy a lítium-ion akkumulátorok és új kobalt anyagok fejlesztésére és gyártására szakosodott csúcstechnológiai cég kapacitása évente körülbelül százezer tonna lesz. A nagyjából 520 milliárd forint értékű beruházás nyomán 900 új munkahely jön létre, amihez az állam pénzügyi támogatást nyújt, ennek mértékét azonban csak akkor hozzák majd nyilvánosságra, ha azt az Európai Bizottság jóváhagyta.

Hangsúlyozta, hogy a beruházás értéke meghaladja az egymilliárd dollárt, ilyenből tavaly összesen 159 volt a világon, és Magyarországon ez már a második hasonló volumenű bejelentés idén.

"A Huayo Cobalt abszolút csúcstechnológiát hoz Magyarországra, hogy a progresszívek is értsék, high-tech" - mondta, üdvözölve, hogy a társaság képzési programokat is indít majd munkavállalói számára.

"Majd két évig tárgyaltunk ennek a beruházásnak a Magyarországra hozataláról. Nemzetközi verseny volt. Volt jó pár más európai ország is. Szeretném aláhúzni, hogy az európai progresszívek is értsék, európai ország, amely szerette volna ezt a beruházást magához édesgetni" – fogalmazott.

Találgatott a lakosság
Ácson régóta találgatott a lakosság, hogy milyen befektető érkezik a városba és mivel foglalkozik majd. Egy héttel ezelőtt Szentirmai István polgármester egyebek mellett a következőket írta a település Facebook-oldalán:
"Nem akarunk szelet vetni, mégis vihart arattunk azzal a bejelentéssel, hogy egy komoly üzleti érdeklődés középpontjába került a város, és kiemelt fejlesztéssé nyilvánított a kormány egy befektetési kezdeményezést.
Bár polgármesterként kértem, hogy a hangulat és indulatkeltéstől próbáljon mindenki távol maradni, mégis elindult egy olyan latolgatás, miszerint akkumulátor üzem létesülhet Ácson.
Ezt most szeretném megcáfolni. Mivel a befektető kérésére -üzleti érdekeit szem előtt tartva- azt nem lehet egyelőre publikálni, hogy milyen jellegű üzem szeretne idetelepülni, de azt kijelenthetem, hogy nem akkumulátor gyárról van szó és semmi olyanról, ami a környezetünkre negatív hatással lenne."

Szijjártó Péter kiemelte, hogy a nyugati autógyárak óriási függőségbe kerültek a keleti elektromos akkumulátoroktól, utóbbi piacot ugyanis 95 százalékban Kína, Dél-Korea és Japán uralja.

"Európa csak akkor tud sikeres lenni ebben az új világgazdasági korszakban, hogyha a keleti és a nyugati gazdaság mesterséges szétválasztása helyett arra törekszik, hogy a keleti és nyugati gazdaság a lehető legszorosabban működhessen együtt" - figyelmeztetett.

Mint mondta, erre Magyarország kiváló példa, miután hazánk nagyon sokat profitál abból, hogy fontos találkozási pontjává vált a keleti és a nyugati cégeknek. "Ez nélkülözhetetlenné és megkerülhetetlenné teszi Magyarországot az elkövetkezendő évek európai gazdasági fejlődésében" – jelentette ki.

A miniszter emellett rámutatott, hogy elengedő elektromos akkumulátorgyár nélkül nem lehetséges a környezetvédelmi célok teljesítése sem, márpedig Magyarország ma már a világ negyedik legnagyobb gyártókapacitásával rendelkezik e téren.

"Hogy ez mennyire nem új jelenség, arra bizonyíték az, hogy az elmúlt hét évben ötvenegy, elektromos autóiparhoz kapcsolódó beruházás érkezett Magyarországra négyezer milliárd forint értékben" – húzta alá, hozzátéve, hogy az ágazat tíz legnagyobb cége közül már négy elkötelezte magát hazánk mellett.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában