Beruházás

2023.02.17. 12:39

Átadták a Gyermelyi Zrt. 6,5 milliárdból épített új malmát

Pénteken délelőtt ünnepélyes keretek között átadták a Gyermelyi Zrt. új malmát.

Mórocz Károly

6,5 milliárd forintból épült az új malom Gyermelyen

Forrás: 24 Óra

Fotó: Fajsz Péter

A beruházás összértéke meghaladta a 6,5 milliárd forintot, a Nagyvállalati Beruházási Támogatási program keretében 1,7 milliárd forint vissza nem térítendő állami forrást kapott a vállalat. A több mint 500 dolgozót foglalkoztató Gyermelyi tovább bővítette dolgozói létszámát is. A magyarországi malomiparban  meghatározó vállalkozás új üzeme napi 300 tonna lágybúza őrlésére alkalmas. Mint megtudtuk, a saját tésztagyár és a magyar partnerek ellátása mellett a külföldi ipari és kereskedelmi vevők kiszolgálása is cél a Gyermelyi lisztek értékesítésében.

A most megvalósított beruházás révén a Gyermelyi Zrt. búzaőrlési kapacitása napi 800 tonnára emelkedik, mely egy telephelyen belül a legnagyobbnak számít Magyarországon. A Gyermelyi eddig is két korszerű, jól kihasznált malommal rendelkezett, amik az elmúlt évben több mint 150.000 tonna gabonát őröltek.

Az ünnepségen beszédet mondott Tóth Béla, a Gyermelyi Zrt. elnök-igazgatója és Varga Mihály pénzügyminiszter. Tóth Béla, a Gyermelyi Zrt. elnök-igazgatója elmondta, a malom megépítése után 3 milliárd forintos fejlesztéssel növelik a gabonatároló kapacitást, nyárra készül el egy 40 000 tonnányi gabona tárolására alkalmas rendszer.

Varga Mihály kiemelte, az elmúlt nyolc évben 250 támogatási szerződés jött létre a Nagyvállalati Beruházási Támogatási program keretében keretében, 570 milliárd forint értékű fejlesztés valósulhatott meg, ebből mindegy 133 milliárd forintnyi kötődik az élelmiszeriparhoz.

A beruházásnak köszönhetően további évi 90.000 tonnával fog emelkedni a vállalat őrlési kapacitása, mely lehetővé teszi a növekvő kereskedelmi igények biztos kiszolgálását és az expanzió folytatását. A termelés növekedése mellett az üzem helyet ad jövőbeni új technológiák bevezetésének is, ami hosszú távon a kínálat bővülését is támogatja. A beépítésre került legmodernebb technológia üzembiztos, higiénikus, az őrlést számítógépes rendszer felügyeli, és a hatékony légtisztító berendezéseknek köszönhetően a malom környezetterhelése is minimálás. Az új üzem energiafelhasználás szempontjából is a leghatékonyabbak közé tartozik, ezzel teremtve további versenyképesség-javulást a Gyermelyi számára.

A beszédeket a malomban a szalagátvágás követte. Az nemzetiszínű szalagot Erős Gábor, a térség országgyűlési képviselője, Varga Mihály és Tóth Béla vágták át.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában