Költekezés

2022.12.14. 20:00

Átlagosan hét karácsonyi ajándékot vásárlunk a legfrissebb statisztika szerint

A 27-35 éves korosztály a legcéltudatosabb a karácsonyi bevásárlás tekintetében – derült ki a Magyar Bankholding által készített reprezentatív piackutatásból.

M.K.

Forrás: Shutterstock

Fotó: MUNGKHOOD STUDIO

 Idén karácsonyi ajándékokra a válaszadók 20 és 30 ezer forint közötti összeget terveznek költeni, és a lakosság több mint egyharmada már a karácsony előtti hónapokban elkezdett anyagilag készülni az ünnepekre. A fiatalabb válaszadók a hitelkártyakeretük nagy részét tervezik felhasználni az ajándékok vásárlásához, és főként illatszereket, okostelefont és ruhaneműt vásárolnak hitelre. okostelefont és ruhaneműt vásárolnak hitelre.

A magyarok 80 százaléka előre eltervezi, hogy milyen értékben vásárol majd, azonban több mint 50 százaléka túlköltekezik az ünnepi időszak során – derült ki a kutatásából. Az évente több mint 500 résztvevő bevonásával elvégzett felmérés célja, hogy megismerje az emberek ajándékozási szokásait, és hogy milyen módon finanszírozzák az ajándékvásárlást.

Ebben az évben 46,1 százalék volt azok aránya, akik érintésmentes fizetést választanak, de továbbra is nagy népszerűségnek örvend a készpénz használata (55,6 százalék). A fiatalok körében hódítanak a digitális megoldások – a 18-26 éves korosztály 39,7 százaléka azt nyilatkozta, hogy mindig mobiltelefonnal fizet, ha lehetősége van rá.

Az internetes vásárlási szokásokról kiderült, hogy a nők 43,6 százalékban igyekeznek minden ajándékot online megvásárolni és bankkártyával kifizetni. Emellett viszonylag magas azok aránya is, akik ugyan interneten rendelnek ajándékot, mégis készpénzzel fizetnek érte (22 százalék). A nők legtöbbször (48,6 százalék) könyveket és lemezeket vesznek online, míg a férfiak (53,7 százalék) az elektronikai cikkeket részesítik előnyben.

Legtöbben továbbra is hét ajándékot terveznek. Kortól függően változik, hogy mely családtagjaikat szeretnék meglepni. Jellemzően a legnépszerűbb ajándék nők számára az illatszer és a ruhanemű, férfiak körében az édesség, a gyermekek esetében pedig a hagyományos játékok. Az ajándékok beszerzésére átlagosan hét napot szánnak a megkérdezettek, de a vásárlási folyamat már egy hónappal karácsony előtt elkezdődik. A 36-44 év közöttiek körében a legjellemzőbb - csaknem 40 százalék -, hogy a karácsonyi költségeket megtakarításból állják. Ugyanakkor sokan valamilyen banki hitelből finanszírozzák az ünnepi kiadásokat, például a hitelkártya keretükből.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!