2020.07.19. 06:37
Lassan, de biztosan halad előre az esztergomi KIRCHHOFF a járványhelyzet után
Nagyon nehéz hónapokon van túl a KIRCHHOFF Hungária Kft. Június közepére javult a helyzet, egyre több a megrendelés. A két ügyvezető igazgatót, Körtvélyessy Gézát és Méri Szilárdot kérdeztük az elmúlt negyedévről és a tervekről.

Forrás: Beküldött
– Márciustól milyen hatással volt a járványhelyzet a KIRCHHOFF Hungáriára? Megmaradtak a dolgozók?
K. G.: – Szerencsére gyárunkban a járvány kitörése óta nem volt koronavírussal fertőzött munkatárs. Hiszem, hogy ehhez mi is hozzájárultunk az időben bevezetett óvintézkedéseinkkel. A teljesség igénye nélkül: nagy energiát fektetünk a távolságtartásba, folyamatos a fertőtlenítés az egész gyár területén, kötelező a maszkviselés. Több helyre kézfertőtlenítő állomásokat helyeztünk ki, aki tud, otthonról dolgozik. Ahol elengedhetetlen a személyes jelenlét, ott egymással nem találkozó váltóműszakokkal oldjuk meg a távolságtartást. Hozzáteszem, fájó szívvel, de néhány kollégától meg kellett válnunk. A vállalat veszteségeinek minimalizálásához szükség volt erre.
– A nyár végéig milyenek a kilátások a kapacitás bővülésére?
M. Sz.: – Azt még nem mondhatjuk, hogy termelésünk visszaállt volna a koronavírus előtti szintre, azonban a vevőinktől érkező megrendelésállomány folyamatos növekedést mutat a következő hónapokra. Ez mindenképp bizakodásra ad okot.
– Kiváló pályázati lehetőségek nyíltak és nyílnak beruházásokra, technológiai fejlesztésekre. Élnek ezekkel? Vannak most közép- és hosszú távú tervek is?
M. Sz.: – Közép- és hosszú távú fejlesztési-beruházási terveinket újra kell értékelnünk a járványhelyzet hatása szerint. Ezt nehezíti, hogy megrendelőink egyelőre jóval rövidebb távú előrejelzéseket adnak felénk, mint az eddigiekben. Így mostanában csak kifejezetten a gyártás fejlesztéséhez és megrendelői programokhoz kapcsolódó beruházásokat hajtunk végre. Természetesen fontolgatjuk a pályázati részvételeket, viszont tanulva a járványhelyzetből mindezt óvatos vállalásokkal tesszük.
– A járványhoz kapcsolódóakon kívül mire jut még idő, energia, pénz?
K. G.: – Tömören: sokra nem. Választanunk kellett, hogy a munkavállalóink megtartása, vagy a társadalmi felelősségvállalás a fontosabb. Az elsőt választottuk. Sok korábban tervezett CSR-programunkat kellett átmenetileg felfüggesztenünk. Mindemellett a pangó időszakban volt időnk a dolgozói munkakörnyezet javítására, tettünk azért, hogy jó érzés legyen újra bejönni, dolgozni. Nemrég például két „nem dohányzó” dolgozói pihenőt adtunk át a gyár udvarán. Amit biztosítani tudunk még az irodai munkatársaknak, az a kényelmesebb munkabeosztás, hiszen a vezetőikkel egyeztetve maguk dönthetik el, melyik nap végzik az irodában a munkát, és melyik nap tudják otthonról megoldani a napi feladataikat. Sok negatívumával a vírus okozta helyzet legalább arra jó, hogy a sokak által áhított munka-magánélet egyensúlyt egyenesbe hozhatta.