óvintézkedések

2020.01.13. 12:13

53 ezer 500 pulykát ölnek le az Ács mellett kimutatott madárinfluenza miatt

Madárinfluenza vírus jelenlétét mutatták ki egy Ács melletti, nagy létszámú pulykát tartó gazdaságában. A hatóság a szükséges intézkedéseket azonnal megtette – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

Kemma.hu/MTI

Madárinfluenza vírus jelenlétét mutatták ki egy Ács melletti, nagy létszámú pulykát tartó gazdaságában. A Nébih az állatok leölését rendelte el

Forrás: Shutterstock

A vírus elterjedésének megakadályozása érdekében állami kártalanítás mellett az Ács melletti gazdaság teljes állományát, 53 ezer 500 pulykát leölik. Emellett, mind a Nébih írja, az országos főállatorvos az ország teljes területén elrendeli a baromfik zártan tartását. A kimutatott H5N8 altípus kapcsán eddig még nem fordult elő emberi megbetegedés Európában, a baromfi termékek továbbra is biztonsággal fogyaszthatók – tették hozzá.

A fertőzött állományban nagymértékben megemelkedett az elhullás, továbbá megjelentek a betegségre gyanút keltő klinikai tünetek is. A Nébih laboratóriumi vizsgálatai vasárnap este megerősítették a madárinfluenza jelenlétét. A telep kiürítését – az egészséges állományok védelme és az exportképesség fenntartása érdekében – a hatóság már a gyanú alapján megkezdte. A szakemberek a gazdaság körüli 3 kilométer sugarú védőkörzetben és 10 kilométer sugarú megfigyelési körzetben minden baromfitartó gazdaságot felkeresnek, szükség esetén mintát vesznek. A fertőzés terjedésének megakadályozása érdekében szállítási korlátozások is érvénybe lépnek.

Fontos az óvatosság

A már jelenleg is érvényben lévő járványvédelmi előírások értelmében az állatokat a vadon élő madaraktól védett, teljesen fedett, lehetőleg oldalról is zárt helyen kell etetni és itatni. A takarmányt szintén zárt, fedett helyen kell tartani és a tárolás során biztosítani kell, hogy ahhoz idegen fajú állat ne férjen hozzá. Az alom tárolását szintén úgy kell megoldani, hogy elkerülhető legyen a vadmadarakkal történő érintkezés, lehetőleg fedett, zárt helyen vagy fóliával letakarva – közölték.

A tájékoztatás szerint a H5N8 vírustörzs először 2014 elején, Ázsiában okozott járványt a baromfiállományokban, majd 2014 novemberében megjelent Európában is. Magyarországon utoljára 2016-2017-ben kellett megküzdeni a betegséggel. A most kimutatott vírustörzs nagyon hasonló ahhoz, ami 2016-ban volt jelen az országban. A múlt héten Szlovákiában bukkant fel a H5N8, egy Nyitra megyei kistenyésztő csirkeállományában.

Vannak előjelei

A Nébih tájékoztatása szerint házimadarak esetében a klinikai tünetek különfélék lehetnek: függenek a vírus megbetegítő képességétől, a madár fajától, korától, meglévő betegségeitől, tartási körülményeiktől. Kezdeti tünet lehet az étvágytalanság, a folyadékfelvétel csökkenése és a viszonylag kismértékű elhullás. Más esetben hirtelen, akár előzetes tünetek nélküli, vagy általános tüneteket követő (bágyadtság, étvágytalanság, borzolt tollazat) magas elhullási arány tapasztalható. A betegség jele lehet a tojástermelés vagy a testtömeg-gyarapodás csökkenése is.

A vírus legtöbbször az ürülékkel szennyezett szalmával, takarmánnyal, cipőtalpon lehet bevinni az ólba. Az állományon belül a további terjedésben aztán nagy szerepet kap a kitüsszögött váladék illetve a szálló por és tollpihék belégzése is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!