munkaügy

2019.02.20. 16:05

Megszületett az első egyezség a Suzuki és az üzemi tanács között

A Magyar Suzuki Zrt.-nél folyó bértárgyalások során a béren kívüli juttatásokról és az éves bónuszról sikerült megállapodni már.

Kemma.hu

Forrás: evotech.hu

A Suzuki a közelmúltban elbocsátott, frissen megválasztott szakszervezet titkár elbocsátásakor úgy nyilatkozott, hogy a munkavállalók által megválasztott tagokból álló üzemi tanáccsal egyeztet minden, a dolgozókat érintő kulcskérdésről (munkakörülmények, bérezés, juttatás, támogatott szabadidős tevékenységek), és hogy nem kommentálják az érintett munkavállalójuk elbocsátását a személyiségi jogok védelme és a vállalat etikai normái miatt. A hétfőn a céghez utazó ellenzéki képviselőknek, akik arra akarták rávenni a cégvezetést, hogy ne alkalmazzák a munka törvénykönyvének módosításait, azaz a 400 óra túlórát lehetővé tévő túlóratörvényt, Ruska Viktória, a cég kommunikációs referense megerősítette: nincs szándék a törvény bevezetésére, ugyanakkor az idei béremelésről az egyeztetések folyamatban vannak. Ezekről az egyeztetésekről adtak ki kommünikét szerdán.

A Suzuki állásfoglalásából megtudtuk, hogy a vállalat és a munkavállalókat képviselő üzemi tanács közötti, tavaly december óta tartó tárgyalások fordulóponthoz értek. Mint írták, a vállalat vezetésének és az üzemi tanácsnak is célja, hogy az egyeztetéseknek köszönhetően már akár februárban megállapodjanak, és hogy a négy javaslatból már több pontban egyezségre jutottak.

A február 20-i tárgyalás célja is az volt, hogy a dolgozók érdekeit szem előtt tartva mielőbb közös álláspontra jussanak a felek, és így továbbra is biztosított maradjon a több mint 140 országból érkező megrendelések zavartalan kiszolgálása. A tárgyalás alapja az üzemi tanács által benyújtott javaslat, amely a bérfejlesztésre és a dolgozók általános elégedettségéhez hozzájáruló béren kívüli juttatások bővítésére vonatkozik.

Amiben már most megállapodás született: az éves bónusz, valamint a béren kívüli juttatások megemelt összege. A 2019. évi béremelésekre vonatkozóan még folynak az egyeztetések. Az emelkedés mértékéről szóló végleges megállapodás február végével bezárólag – azaz várhatóan napokon belül – megszületik, tették hozzá az állásfoglalásban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!