Nyaralás gyerekkel, avagy hogyan nem lettem az idén sem csokibarna

Ó, ió, ció, vakáció. De jó is az, mikor kiszakadunk a hétköznapokból, lelassul az idő, és csak a kedvünk szabja meg, mivel töltjük a napot! Na, ez az a mondat, ami gyerekkel már nem állja meg a helyét: az idő mondjuk tényleg elképesztően lassan vánszorog, mikor a kánikulában araszolunk a szállás felé, a gyerkőc pedig már a tizedik perc után elunja a cirka három órás utat, de hogy a mi kedvünk megszabna bármit is?

„Ugyan! A gyermek kedve és igénye lesz a mérce, pláne, ha nagyon kicsi.”

A családi utánpótláscsapat egy két-, egy három-, egy négy- és egy hétévesből áll, a kis korkülönbség mellett ráadásul mind lányok, így nem kell a szomszédba menniük egy kis nyafogásért, sikításért... és civakodni meg verekedni is nagyon jól tudnak. Máskor meg kisangyalok, babáznak, főznek homokfagyit, amit aztán eladnak a járókelőknek, játszanak anyukásat, ahol néha a pöttöm lesz a mama, szóval irtó cukik, csak gondoltam egy kis ijesztgetéssel kezdek.

Azt már elmeséltem, milyen egy közös fesztiválozás a lányommal, most pedig jöjjön az első közös balatonozás beszámolója. Első, mert először voltunk közösen, először volt a gyermek és először voltam én magam is. Erre mentség , hogy az ország legdélibb megyéjéből jövök, van három, majdnem velem korú testvérem, abból kettő fiú, így abszolút megértem a szüleimet, hogy ezt a próbatételt nem vállalták. Nekünk most szerencsénk volt az idővel, igazi nyári hőség, de még nem elviselhetetlen forróság és kellemesen meleg víz várt minket.

Reggeli készülődés

A strandra mondjuk mindennap csak tizenegy magasságában jutottunk le – dacára az intelmeknek, amiket máskor nagyon komolyan veszek! –, mert minden indulás valahogy így zajlott: a négy lurkó nyolc óra körül kelt – jobb napokon, rosszabbakon hat körül –, majd miután eldöntötték, hogy jobb vagy bal lábbal keltek-e, viháncolásba vagy hisztizésbe kezdtek.

Miután négy felnőtt küzdött azért, hogy mind egyszerre üljön asztalhoz, következett a végeláthatatlan kenyérkenés, zöldségaprítás, tejmelegítés. Picik ugyan, de feneketlen bendővel rendelkeznek, így egy ilyen reggeli alatt egy kiló kenyér és két teavaj biztosan megsemmisült. Miután lezajlott az étkezés, következett a pisi-kézmosás-mosakodás-fogmosás kvartett, és akkor még nem beszéltünk a „nagydolgokról”, amik plusz időveszteséget jelentettek.

A tej meg a naptej

A naptejezésnél lehet, hogy jó szolgálatot tett volna egy lasszó, hogy összefogdossuk és egy helyben tartsuk az udvaron és a házban fel-alá cirkáló, néha eltűnő kislányokat. Ezt követte a fürdőruha és az úszósapka kiválasztása, mert ugye nem mindegy, hogy mesefigurás, eperkés vagy éppen szivárványos az a ruha. És akkor még nem beszéltünk az egyberészes, kétrészes vagy szimpla bugyi problémakörről sem! A papucs kontra szandál kontra mezítláb vitára már ki sem térek... Ezt követte a különféle úszóalkalmatosságok, mint úszógumi, karúszó, vízikrokodil, strandlabda, mentőmellény, „tudjaagyártójahogymi” kiosztása.

Minden tiszteletem a nagycsaládosoké

Én tudom magamról, hogy szuttyogós vagyok (ahogy a családi lexikon nevezi a hozzám hasonlóan órákig készülődőket), de ez már nekem is sok volt. Minden tiszteletem a nagycsaládos anyukáké, óvó és dadus néniké, bölcsődei dolgozóké, hogy erre nap mint nap képesek! A parton többnyire már nem volt gond, csak azt kellett felosztani, hogy ki marad kint a vizet túl hidegnek találó csöppséggel, aztán ki lesz az, aki az öt perc után megfagyni készülőket kikíséri, és ki marad bent tombolni a gumiarzenálból épphogy kilátszó, de felettébb vakmerő úszópalántákkal.

Jómagam nem tudok úszni, de pancsolásban és a gyerekek dobálásában elég jó vagyok, így szerencsésen megnyertem az utóbbi szerepkört, míg az úszni kiválóan tudó apukák sokszor órákig kuksoltak a homokozó mellett. Nos, ki mondta, hogy az élet igazságos?!

Vattacukor helyett

Már első nap lefektettük azt a szabályt, hogy vattacukor nincs (próbáltuk azt is, hogy visítás, veszekedés és nyafogás se legyen, de négy renitenssel van dolgunk), akkor már inkább fagyizunk. Ők ezt olyannyira komolyan vették, hogy a nap bármely órájában készek voltak elnyalni egy-két gombócot. Utána sem merek számolni, nyolcan összesen hányat pusztítottunk el a hét folyamán, de szerintem három számjegyű lenne.

Éljen a pizsiparti!

Ami kifejezetten jó a közös nyaralásban, az a szabadság, amikor az egyik páros vállalja a gyermekmegőrzést, a másik után pedig porzik az út, olyan gyorsan szelel el egy kis csend és kikapcsolódás reményében. Ilyenkor az is jó, hogy a rád bízott kicsik sokkal kezesebbek lesznek, hiszen te vagy a főnök, amikor meg elkezdenek anyának szólítani, az kárpótol minden nyafogásért. A mi esténken volt kerti vacsora, homokozás, hatalmas pancsi, majd pizsiparti.

Ez kimerült annyiban, hogy bekapcsoltam a rádiót – naná, hogy meghallgattuk a Deszpaszítót is! –, és ehettek egy kis sótlan mogyorót meg egy-egy csokis kekszet, de ők így is a VIP-szektorban érezték magukat. A két nagylánnyal tett éjszakai csillagnézés (és az elmaradhatatlan fagylaltozás) is feledhetetlen, de a hintaágyon a kicsi-énnel összebújva hallgatni a nyári estét is leírhatatlan élmény.

A kedvenc beszélgetésem a lányommal:

– Anya, mikor megyünk fagyizni? (A strandról hazafelé kapott két gombócos fagylalt utolsó falatját nyelte le éppen.)

– De hát most fejezted be! – válaszoltam döbbenten.

– Jó, jó, de ez nappali fagyi volt, én szeretnék enni egy éjszakait is!

Ezen nem lehetett nem nevetni. Szerintem ügyvéd lesz.

A mi felnőtt esténk pedig maga volt a bujaság: viszlát, házi koszt, jöhetnek a hamisítatlan nyári finomságok, amit a tóparton végig egy helyben ülve (!) tömhettünk magunkba. Nem túlzok, a bőség és az evés öröme már-már lucullusi volt. Megkóstoltuk a sült halat házi krumplival, a sparhelten sült csirkés lepényt és a házi marhaburgert is. Biztosra mentünk,ezért rendeltünk még egy adag extra krumplit kecsappal és mustárral, nehogy éhen haljunk. Mondjuk a pincérlány sűrűn körbepillantott, hogy hol a társaság másik fele, nem sejtette, hogy utána még egy fagyit is el fogunk nyalni.

A vacsora végén csillogó szemekkel (és arccal) néztünk egymásra:

– Édes, ez olyan, mint egy nászút!

– Nem, Drágám, ez maga a nászéjszaka.

Valahol ez a nyitja az egésznek, mármint a gyerekes programoknak: az egyensúly. Mert ha a gyerek elégedett és a szülőnek is megvan a lehetősége arra, hogy kisimuljon , akkor a számla nem lesz mínuszban.

És persze nem a legoptimálisabb a tizenegy órai strandolás, és biztosan sok egészségtelen anyagot tesznek a fagyiba, a hot-dog virsli tuti, hogy nem színhús és az olajat sem ellenőriztem le, amiben a krumplit sütötték, de a gyerek teli szájjal falta mindet, örült, hogy nyaral, hogy úszik, hogy anya-apa mosolyog, hogy süt a nap és minden jó. Most már végre én is hitelesen dúdolhatom a nagy klasszikust, mert" target="_blank" rel="noopener"> a magyar tenger megannyi szép emléket idézve most már nekem is a riviéra.