Celeb

2024.03.14. 19:40

Népszerű magyar énekes jön Tatabányára

Március 27-én Beck Zoltán, az Év Szövegírója díjjal kitüntetett magyar énekes-gitáros, a 30Y rockegyüttes alapítója és dalszerzője látogat el Tatabányára, a Tavaszi Fesztivál alkalmával.

Kemma.hu

Tatabánya közösségi oldalán tette közzé a hírt, mely szerint Cseh Tamás és Csengey Dénes közös dalainak csak egy szelete került közönség elé keletkezésük idején, a nyolcvanas évek második felében a Mélyrepülés című egyetlen közös műsorukban és 1988-as lemezükön. Az ekkor született dalszövegek nagyobb része viszont több mint harminc évet pihent a fiókban, mígnem a Cseh Tamás Archívumban őrzött hagyaték részeként megkezdődött ezek feldolgozása. A megtalált, megtisztogatott szövegekből, félkész dallamfoszlányokból, dúdolgatott ötletekből állította össze estjét és vette lemezre a dalokat Beck Zoltán és Szűcs Krisztián, a szövegíró fiának, Csengey Balázsnak a segítségével.

A 30Y frontembere, Beck Zoli és az egykori Heaven Street Seven frontembere, Szűcs Krisztián által befejezett dalok régiek is, mégis maiak, hiszen most nyerték el végső formájukat. A rekonstruáló, alkotó folyamatot követően „a fiúk a dolgok mélyére ásnak” a színpadon, így elevenedik meg és ér össze múlt és jelen a dalokban.

Beck Zoli így foglalja össze a Másnap műsor összerendezését:

– A meglévő vázlatokat, dallamos kazettákat meghallgattuk, a kéziratokat olvastuk, a versszövegekre írt akkordokat átjátszottuk, a dalokra vonatkozó szerzői megjegyzéseket – amelyek a kéziratokon, levelekben, véletlenül rögzített beszélgetésekben őrződtek meg – értelmeztük: restauráltunk vagy éppen újraírtunk. Közben rajzolódott az a narratív keret, ami ezeket a dalokat műsorként egyben tartja, és ebben kerestük magunkat, azt az önazonosságot, ami a számunkra elengedhetetlen. Szóval mi a saját dalainkat kell, hogy játsszuk, nekünk képviselnünk kell ezeknek a daloknak az igazságát, nem egyszerűen eljátszani azokat így-úgy.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!