Mandátum

2023.02.15. 22:54

Fürjes Balázs javaslatára Wladár Sándor váltja őt a Nemzetközi Úszó Szövetség vezetésében

A Nemzetközi Úszó Szövetség, a World Aquatics (korábbi nevén FINA) elnökségében lejárt az eddigi magyar tag, Fürjes Balázs mandátuma, ő pedig jelezte, több fontos megbízatása miatt nem tudja vállalni a folytatást.

Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke, a MOB újonnan megválasztott alelnöke mond beszédet megválasztása után a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) közgyűlésén a Puskás Arénában 2022. november 26-án

Forrás: MTI

Fotó: Máthé Zoltán

 Ezt a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára jelentette be szerdán a saját Facebook-oldalán. Bejegyzésében kiemelte, azt javasolta a Magyar Úszó Szövetségnek és a Magyar Vízilabda Szövetségnek, hogy mostantól helyette más képviselje Magyarországot a szervezetben. 

A MÚSZ közleményében

 köszönetet mondott Fürjes Balázsnak a magyar úszósport érdekében a FINA Büro tagjaként kifejtett tevékenységéért, egyúttal jelezte, a pozíciót Magyarország nem szeretné elveszteni, ezért Wladár Sándor elnököt jelöli a Büróba, akiről hamarosan dönthet a WA vezetősége.

 Ezzel együtt erősödik a magyar vízilabda sport nemzetközi képviselete is, mivel Madaras Norbert MVLSZ-elnök az európai szövetség vezető testületébe, a LEN Büróba kerülhet be hamarosan. 

Megbízatása során Fürjes Balázs többek között óriási szerepet vállalt a 2022-es vizes világbajnokság Magyarországra hozatalában

 - emlékeztet rá a MÚSZ. Ezen felül társelnöke volt már a 2020-as, később 2021-re halasztott Európa-bajnokság szervezőbizottságának, de kapcsolata a hazai vizes sportokkal lényegesen korábbra datálódik.     

"Elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy megszülethetett az úszósport csodás új otthona, a Duna Aréna, valamint megújulhatott a Császár-Komjádi és a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda. A pályázat vezetőjeként sikerre vitte kandidálásunkat a 2024-es rövidpályás úszó vb-re és a 2027-es vizes világbajnokságra is" - olvasható a MÚSZ közleményében. 

Fürjes Balázsnak a szövetség sok sikert kívánt az augusztusi budapesti atlétikai világbajnokság szervező bizottságának, valamint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság Brisbane 2032 olimpiai előkészítő bizottságának tagjaként végzendő munkájához. 

Amennyiben a WA vezetősége elfogadja Wladár Sándor jelölését, akkor ő lemond a LEN-ben betöltött tisztéről. Miután a MÚSZ és az MVLSZ vezetője egyetértett abban, hogy Magyarországnak kulcsfontosságú a vízilabda sport magas szintű képviselete, a LEN Büróban Wladár Sándor után Madaras Norbert, az MVLSZ elnöke folytatná a munkát. 

"Fontosnak tartom, hogy hosszú évtizedek után a magyar vízilabda ismét képviselőt delegálhat a sportágaink szempontjából két legfontosabb vezető testület egyikébe - közölte Madaras Norbert. - Bízom benne, hogy a magyar Büro-tagok lobbierejükkel mindkét szervezetben segíteni tudják Molnár Tamás szakmai bizottságokban megkezdett munkáját, amely a vízilabda további fejlődését és népszerűsítését szolgálja."

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában