Sífutás

2022.02.11. 10:27

Kónya Ádám a 80. helyen végzett

A finn Iivo Niskanen négy évvel ezelőtti, phjongcshangi 50 kilométeres sikere után a pekingi téli olimpián a 15 kilométeres egyéni indításos versenyt is megnyerte, méghozzá komoly fölénnyel maga mögé utasítva a mezőnyt, melyben Kónya Ádám a 80. helyen végzett.

A 30 éves finn sportoló jól kezdte a játékokat, vasárnap a 15+15 kilométeres síatlonban bronzérmet nyert, s az összetett számban is bizonyította, hogy elsősorban klasszikus stílusban tartozik a legjobbak közé. Phjongcshangban az egyéni indításos számok közül a maratoni távot, míg most a 15 kilométert rendezték klasszikusban, így egyértelmű volt, hogy ezúttal utóbbiban lesz esélye az aranyra, ő pedig élt a lehetőséggel.

   

Niskanen legnagyobb vetélytársának előzetesen a síatlon győztese, az orosz Alekszandr Bolsunov és a sprintben első norvég Johannes Hösflot Klaebo számított, ezt igazolta is a verseny, ugyanis a dobogós helyeken ők hárman osztoztak. Ugyanakkor az igazán nagy csata elmaradt, a finn ugyanis már a táv első felében is messze a leggyorsabb volt a mezőnyben, előnyét pedig egészen az utolsó másfél kilométerig növelni tudta vetélytársaival szemben. Végül az oroszt több mint 23, a norvégot pedig csaknem 38 másodperccel győzte le.

   

Az immár háromszoros ötkarikás bajnok sportoló egy nappal azután tudott simán nyerni, hogy nővére, Kerttu mindössze 4 tizedmásodperccel kapott ki 10 kilométeren a norvég Therese Johaugtól.

   

A hányattatott felkészülés után Pekingbe érkezett Kónya Ádám csaknem nyolc perccel volt lassabb a finn győztesnél, ugyanakkor 15 sífutót maga mögé utasított.

   Eredmények:

   Sífutás, férfi klasszikus stílusú 15 km, olimpiai bajnok:

   ---------------------------------------------------------

  Iivo Niskanen (Finnország) 37:54.8 perc

2. Alekszandr Bolsunov (Orosz Olimpiai Bizottság) 38:18.0

3. Johannes Hösflot Klaebo (Norvégia) 38:32.3

...80. Kónya Ádám 45:48.9

Forrás: MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában