tehetség

2021.02.02. 10:35

Győrből szerződtetett balhátvédet az AC Milan

Az olasz listavezető AC Milan a labdarúgó NB II-ben szereplő ETO FC Győrtől szerződtette a 17 esztendős Kerkez Milost.

A klub honlapjának beszámolója szerint a vajdasági születésű játékost a lombardiaiak legendás játékosa, jelenlegi sportigazgatója, a 126-szoros olasz válogatott Paolo Maldini szemelte ki, és ahogyan a fotók is tanúskodnak róla, ő maga mutatta be; a játékosért az olasz sztáregyesület külön repülőgépet küldött.

Kaposi Dániel, a játékos menedzsere elmondta, a fiatal balhátvédet a felnőtt csapat keretében veszik számításba, és a jelenlegi szezonban úgy szeretnék felépíteni, hogy nyártól, Theo Hernandez mellett ő legyen a másik bevethető játékos ezen a poszton.

„A győri edzőimnek, főként Stark Péternek és Csató Sándornak nagyon köszönöm, hogy eddig terelgették a pályafutásomat, hogy megtalálták számomra azt a posztot, ahol a legtöbbre vihetem.

Az ETO-nál nemcsak jobb futballista lettem, de a fejem is benőtt, és ezt úgy gondolom, főként annak az időszaknak köszönhetem, amikor a vírus alatt, a hotelben több héten keresztül együtt lehettem a felnőtt csapattal.

Priskin Tamáséktól nagyon sokat tanultam szakmailag és emberileg egyaránt”

- mondta Kerkez Milos.

Az M1 aktuális csatornának a fiatal játékos már a megérkezést követően arról beszélt, hogy egyelőre még senkivel sem találkozott az együtteséből, de várhatóan a keddi tréningen már bemutatják a csapattársaknak. Hozzátette, egy valóra vált álom, hogy olyan futballistákkal készülhet együtt, mint Zlatan Ibrahimovic. Kerkez Milos – aki néhány napig a klub akadémiáján lakik, ezt követően pedig majd a hozzá csatlakozó családjával – megjegyezte, megtiszteltetés lenne számára, ha ott lehetne nyáron az U21-es magyar válogatottban, amely társházigazdája lesz az Európa-bajnokságnak.

A kettős állampolgárságú futballista – aki ebben az idényben 16 mérkőzésen lépett pályára az NB II-ben – megjegyezte, amennyiben a jövőben választania kellene, mindenképpen a magyar válogatottban szeretne bemutatkozni, ez a döntés pedig egyértelműen az ETO-nál eltöltött időszaknak köszönhető.

Forrás: MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!