Erős kezdés

2018.07.05. 22:00

A magyar kajak-kenusok csak úgy lapátolják az érmeket

Nyolc magyar érem született a horvátországi Metkovicban zajló maratoni kajak-kenu Európa-bajnokság csütörtöki nyitónapján.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint az ifjúsági lány kajakosok versenyében Nagy Viktória ezüstérmes lett. A nap második számában jött az első magyar arany és az első bronz, a lány ifi kenusok között Horányi Dóra hatalmas fölénnyel győzött, a harmadik helyre Csorba Zsófia jött be.

Az U23-as női kajakosok versenyében kettős magyar siker született, Czéllai-Vörös Zsófia sikeréhez kétség sem férhetett, két és fél perccel utána pedig Mihalik Sára érkezett be az ezüstérmes pozícióban.

Az ifi férfi kenusoknál is két magyar állhatott a dobogóra: Fajta Jordán nyert, Horváth Márton pedig harmadik lett. Az ifi fiú kajakosok versenye sem zajlott le magyar érem nélkül, Petró Vince a harmadik helyen ért célba.

Pénteken az ifiknél a női és a férfi K-2, valamint a férfi C-2 versenyeit rendezik meg, az U23-asoknál pedig a férfi K-1 és C-1 mezőnye csap össze. A felnőttek szombaton és vasárnap szállnak vízre Horvátországban.

Borítókép: Czéllai-Vörös Zsófia és Mihalik Sára. Forrás: Facebook / Magyar Kajak-Kenu Szövetség

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!