Rutin meg az évek

2017.10.26. 17:47

Visszatér az NB I kétszeres gólkirálya

A labdarúgó NB I-ben újonc Balmaz Kamilla Gyógyfürdő csapatához igazolt Adamo Coulibaly, aki korábban kétszer is gólkirály volt a magyar élvonalban.

A hajdúsági klub honlapjának csütörtöki beszámolója emlékeztet rá, hogy a 36 éves játékos szűk két hónappal ezelőtt edzéslehetőséget kért Balmazújvárosban, mostanra pedig olyan állapotba került, hogy a szakvezetés megítélése szerint már tud segíteni a csapatnak.

A francia futballista megállapodása csak az őszi szezon hátralévő részére, december 9-ig szól. A felek ezt követően teljesítménye ismeretében térhetnek vissza a szerződéshosszabbításra.

Ha sikerül elintézni a szükséges adminisztrációt, Coulibaly akár már szombaton, a címvédő Budapest Honvéd ellen pályára léphet.

A középcsatár 2009 és 2013 között négy évet töltött Debrecenben, kétszer gólkirály lett az NB I-ben, illetve szerepelt a Bajnokok Ligája és az Európa Liga csoportkörében is. Távozása után egyszer már visszatért Magyarországra, 2015 novemberétől az idény végéig ismét a DVSC-t erősítette.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!