Nagy siker

2024.03.08. 19:26

Semmelweis film: teltházas vetítés a Harvard egyetemen

Bostonban, a Harvard Egyetemen is bemutatták a Semmelweis című magyar mozifilmet. A vetítésre a Semmelweis Egyetem és a Harvard közötti szakmai együttműködés jegyében, a New York-i Liszt Intézet szervezésében került sor.

MW

A Nemzeti Filmintézet által közreadott képen Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora beszédet mond a Semmelweis című magyar mozifilm bemutatóján Bostonban, a Harvard Egyetem Orvostudományi Karának könyvtárában

Forrás: MTI

Fotó: Nemzeti Filmintézet

A vezető amerikai egyetem orvostudományi karának könyvtárában helyi idő szerint csütörtökön tartott vetítésen köszöntőt mondott Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora. A Széchenyi-díjas kardiológus az MTI-nek adott nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy Semmelweis Ignác orvostudományi felfedezését a Harvard Egyetemen is számon tartják.

Két teremben zajlott párhuzamosan a vetítés 

Felhívta figyelmet egy párhuzamra is, amely szerint a Harvard Egyetem orvostudományi karán 1846-ban értek el fontos orvostudományi újítást, ekkor végezték az első éteres narkózist, míg Semmelweis egy évvel később bizonyította a klórvizes fertőtlenítés jelentőségét műtéti fertőzések megelőzésében. A rektor beszámolt arról is, hogy a Semmelweis Egyetem és a Harvard Egyetem orvostudományi kara között aktív tudományos és oktatási együttműködés van. A filmvetítésen beszédet mondott Gloviczki Péter, a Rochesterben működő Mayo Klinika orvosa, érsebész, aki a Semmelweis Egyetemen végezte tanulmányait, és egyben az intézmény díszdoktora.

Palotai Csenge, az eseményt szervezető New York-i Liszt Intézet igazgatója arról számolt be, hogy a film iránt akkora volt az érdeklődés, hogy két teremben párhuzamosan tartották a vetítést.

Több amerikai városban is vetítik majd a Semmelweis filmet 

Az igazgató emlékeztetett arra, hogy a Semmelweis-film világpremierje tavaly októberben volt New Yorkban, az ENSZ több vezető tisztségviselőjének és nagykövetének jelenlétében. A Koltai Lajos rendezte alkotást ősszel Los Angelesben filmfesztiválon is bemutatták, ahol több díjat nyert. A New York-i bemutatót a keleti parti nagyváros filmes gyártóbázisának közelében, a Mozgókép Múzeumának nagytermében Koltai Lajos rendező, valamint Csák János kulturális és innovációs miniszter jelenlétében tartották, a magyarországi bemutató előtt.
A tervek szerint a magyar mozifilmet 2024-ben további amerikai városokban is vetítik, többi között Houstonban, az orvosi kutatólétesítményeiről ismert texasi nagyvárosban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!